Örömmel értesítjük Önöket, hogy az idei Békés Kártyák már kaphatóak a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központban, valamint május 1-től a Dánfoki Üdülőközpontban is.

kártya ára a korábbi évekhez hasonlóan 1000 Ft/db, de érdemes az év során figyelni híreinket, mivel lesznek olyan kiemelt napjaink, amikor akciós áron juthat hozzá a 2017-es Békés Kártyához. A kártyával idén közel 70 üzletben vásárolhat kedvezményesen.

A 2017-es Békés Kártya partnerek listáját itt olvashatja.

Szereti a színházat? Akkor biztos vagyok benne, hogy már megvette jegyét a február 23-án tartandó Ne most, Drágám és március 21-én látható Semmi Pánik című előadásokra.

Ha még nem vette meg jegyét, és rendelkezik Békés Kártyával, ne habozzon. Vegye meg kedvezményesen minél hamarabb, hiszen a legjobb helyek folyamatosan fogynak.

Nincs is jobb lehetőség annál, mint hogy az unalmas hétköznapokba egy kis színt vigyünk, azáltal, hogy kiöltözve, belőtt frizurával a szépség jegyében megjelenjünk párunkkal vagy épp családtagjainkkal egy színházi előadáson.

A Békés kártya nem csak kedvezményes jegyvásárlásban tud segítséget nyújtani, hanem az eseményhez illő ruha, smink, frizura elkészítésében és kiválasztásában is.

Örömmel értesítjük Önöket, hogy az idei Békés Kártyák már kaphatóak a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központban, a Békési Uszodában, valamint május 1-től a Dánfoki Üdülőközpontban is.

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6