A cím több szempontból is megállja a helyét, ugyanis Gellénné Körözsi Eszter, a Szegedi Kis István Református Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára – az Szép Magyar Beszéd kerekező olvasótábor szakmai vezetője – elsődlegesen e két vonatkozást tervezte összekötni egyetlen misszióban az érdeklődő fiatalok számára: akik részt vettek a 2015. 06. 21-25. közötti programsorozatban, hogy azok elmélyült tudásra tegyenek szert, mégpedig olyan környezetben, amely a szellemi mellett a testi felfrissülést is szolgálja. Ennek megfelelően a hétfői nap verőfényes reggelétől a biciklizésnek is főszerep jutott: a Kettős-Körös gátján zajlott le az első felolvasás az előzetesen meghirdetett olvasmányból, Szabó Magda Az ajtó című regényéből, miközben néhány mondat erejéig Németh László és Lev Tolsztoj szellemisége is megidéződött. A hét folyamán Krasznahorkai László Sátántangójával is megismerkedhettek a táborlakók, sőt Szörényi László professzor úr csütörtöki, szakmailag professzionális, humort sem nélkülöző előadásában tovább mélyíthették az írók kapcsán ismereteiket.
Ugyanakkor a táborban az irodalom mellett éppannyira a nyelvészet is dominált: dr. Nagy János Weöres Sándor költészetét a számítógépes elemzés felől megközelítő összefoglalóját és Kerekes Barnabás – a beszédben elkövetett hangsúlyozási hibákat taglaló – magnós foglalkozását a keddi, Tarhosra, a Zenepavilon köré szervezett napon Mészáros András – a zárt e hang felbukkanási gyakoriságáról tartott – szemináriuma folytatta.
 
A kastélyparkos környezet atmoszférája igazi felüdülést jelentett az érdeklődők számára: Dr. Virágné Dr. Horváth Erzsébet modernről és posztmodernről szóló, áttekintő irodalmi előadását követően a vállalkozó szellemű fiatalok a kiváló akusztikájú koncertteremben olvashattak fel egy kifejezetten nehéz szöveget, dr. Mezei János Scola Cantorumát. 
 
Szerdára sajnos beborult az ég, így az aznapra tervezett szabadtéri programok jórészt elmaradtak, ennek ellenére nem tudta elrontani a hangulatot a szomorkás idő sem. A jókedvről a délelőtti „hangos-könyv” felvétele és az Anyanyelvápolók Szövetségének fiatal munkatársai által levezényelt nyelvi vetélkedő gondoskodott. Bíró Csilla ősnyomtatványokról szóló könyvtári bemutatója pedig nemcsak a szakmabeliek számára nyújtott hasznos információkat, hanem a táborlakó fiatalok számára is.
 
Végül, de nem utolsósorban említésre méltó még, hogy a keddi nap estéjén a kulturális központ egyik terme is kis híján megtelt: előbb az ifjú Brád Zsolt improvizatív zongorajátéka, majd a fiatalabb generációk felől érkező stílusok, úgymint a rap és a slam poetry műfajai kerültek terítékre. Sós Ádám (művésznevén: Kissó) szövegíróként és rapelőadóként élvezettel és lendülettel mesélt saját útkereséséről, eddigi munkásságáról, és hogy szerinte milyen kapcsolódási pontok lehetnek a szépirodalom és a kifejezetten kortárs, még alakuló műfajok között. Ez az est is jól mutatta, hogy az idei Szép Magyar Beszéd tábor a generációk közti kommunikáció lehetőségeiről is szólt.
 
A tábor minden résztvevője, jóleső fáradtságot érezhetett a csütörtöki nap délutánján, mikor is – az emléklapok kiosztásával – a tábor véget ért. Abban mindenesetre bízhatunk, hogy jövő ilyenkor ismét megpezsdül az élet Békésen, sőt talán még többen döntenek a részvétel mellett.
 
A rendezvényt támogatta: