Bár szerdán a hétköznapi nyitvatartási idő alapján érkező, olvasni vágyó könyvtárlátogatók számára zárva volt a Békési Városi Püski Sándor Könyvtár, ennek ellenére szinte „egymásnak adták a kilincset” az intézménybe siető látogatók. Június 29-én ugyanis a könyvtár adott otthont a Békés-tarhosi Zenai Napok keretében harmadik alkalommal megrendezésre kerülő „Szép magyar beszéd” Olvasáskonferenciának.
Az ünnepélyes megnyitó 9:00 órakor fuvola- és hegedűszóval indult. Ezt követően egy rövid filmrészlet bejátszásával megemlékeztek a nemrég elhunyt Vámos Lászlóra, aki élete során egyik kiemelkedő személyisége volt a helyi „Szép magyar beszéd” anyanyelvápoló kurzusok létrehozásának és működtetésének, majd Kovács Dániel, a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatója nyitotta meg a rendezvényt.
A napi program három egységre tagozódott: A délelőtt folyamán a jelenlévők meghallgathatták Zelenyánszki Gabriella tanító és magyartanár (SZKIRG Általános Iskola, Békés), Erdei Krisztina magyar-történelem szakos tanár (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés), Balogh Erika szaktanácsadó, mesterpedagógus (Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola, Békés), Bukai Tibor magyar – ének szakos középiskolai tanár (József Attila Gimnázium, Monor), Péterfi Rita olvasásszociológus, (Budapest), Szabó Ila, Z. Szabó László-díjas és "Bonis Bona - a Nemzet tehetségeiért" díjas kiváló tehetséggondozó középiskolai tanár (Békéscsaba), dr. Magyar Ágnes olvasáskutató (Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara), valamint dr. Steklács János olvasáskutató (a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar dékánja) előadásait. Az előadások tartalma alapvetően az általános és középiskolás korosztályt érintő olvasási szokások, és motivációs tényezőik köré épült fel. 
Az ebédszünetet követően, a program második részben először „Olvasni életforma” címmel egy gyakorlati foglalkozásra került sor, Gellénné Körözsi Eszter középiskolai tanár ( SZKIRG, Békés) vezetésével. Ezt követően Benyovszky Pál Márton könyvtáros (Mezőberény) a Békés megyében megújuló olvasókörökről tartott ismertetőt, majd Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője (Budapest) a magyar nyelv új szótárainak szerepét hangsúlyozta előadásában. Ezután két szekciót (általános iskolai és középiskolai) alkotva külön-külön megvitatták a nap folyamán hallottakat, végül sor került a szekcióülések összegzésére. 
Sokan várták a délutáni program utolsó előadását, melyben Szörényi László Széchenyi-díjas irodalomtörténész (Budapest) Szabó Magda: Az ajtó című művét elemezte. 
Az esti utolsó programrészben „Költők és dallamok – „Irodalmi szalon − Na! címmel 4 fiatal kortárs alkotóval, - Fehér Renátó költő, Juhász Tibor költő, Palágyi László zeneszerző és szövegíró, Szilágyiné Szabó Ágnes (Szil Ágnes) író - ismerkedhetett meg a nagyérdemű, Tinkó Máté bölcsész (Békés) moderátori közreműködésének segítségével. 
A testi és lelki harmónia egyensúlyára odafigyelve, a könyvtárba belépőket, Berta György, okleveles biogazda kóstolóval egybekötött termékbemutatója fogadta. 
A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ, Alapítvány a Megújuló Tarhosért, Szegedi Kis István Református, Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, és nem utolsó sorban a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár együttes szervezésének köszönhetően egy igen színvonalas és tartalmas konferencia valósult meg a BÉTAZEN keretében. Ezt alátámasztja az is, hogy a nap folyamán közel száz fő helyi és vidékről érkező pedagógus, könyvtáros, vagy akár egy-egy előadás/előadó miatt érkező civil vendég tisztelte meg részvételével a programot. 
 
Reméljük, hogy a „Szép magyar beszéd” hagyományai a jövőben is folytatódni fognak!
 
 
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma