A múlt évi Békés-tarhosi Zenei Napok előestéjén, kikacsintva a zenei programok sokaságából, Madzagfalva harangja címmel egy kissé rendhagyó színházi előadás is debütált.

Ezt a szálat megragadva idén a XLII. BÉTAZEN eseményei között ismét megtalálható egy különleges színházi műsor. Ez alkalommal a népszerű erdélyi író, Tamási Áron tollából egy három felvonásos színjáték, a Hullámzó vőlegény kerül majd bemutatásra a kovásznai Pokolsár Egyesület amatőr színjátszó csoportjának előadásában 2018. június 24-én (vasárnap) 18:00 órától a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ színpadán.

Berecki Árpádot, a kovásznai Pokolsár Egyesület elnökét kérdeztük az egyesület életéről és arról, hogy mitől lesz különleges ez az előadás:

„A Pokolsár Egyesület 2012 végén alakult, azzal a céllal, hogy mindenféle jó ötletet és kezdeményezést felkaroljon és jogi hátteret biztosítson ezek lebonyolítására, úgy kultúra, sport, gasztrokultúra, mint hagyományőrzés téren. Az egyesület a nevét Kovászna város szimbólumáról, a központjában lévő és még mindig aktív iszapvulkán maradványról kapta, minek a neve POKOLSÁR. Az első jó ötlet, ami kipattant az volt, hogy alakítsunk egy felnőtt amatőr színjátszó csoportot. A kovásznai diákszínjátszás, az úgynevezett Diákszínpad több mint 40 éves múlttal rendelkezik, alapítója Gazda József tanár. Nem véletlen tehát, hogy színjátszókat az egykori diákszínjátszókból toboroztunk és rendezőnek az egykori magyartanárunkat, Gazda Józsefet kértük fel, aki művészeti író és szociográfus is.

Elsőként Sütő András Vidám siratóját vittük színre, majd Tamási Áron sorozat következett, úgymint a Vitéz lélek, Csalóka szivárvány, Boldog nyárfalevél és a Hullámzó vőlegény. A környékünkön kívül eljutottunk Hargita megyei településekre is, és az utóbbi időben jól működik a szórványprogramunk is, hiszen nagy sikernek örvendtünk a Partiumban, Szilágyságban, Barcaságban és következik a Hunyad-Békés turné.

Minden Tamási mű egy lecke, egy életlecke, egy nagy gondolat, ami köré az író egy történetet varázsol csodálatosan szép nyelvezettel."

Néhány rendezői gondolat a Hullámzó vőlegény című 3 felvonásos színműről:

"Erkölcsi dráma. Tamási minden művére jellemző egy bizonyos tartalom, ő soha nem szórakoztatni akar, akkor vesz tollat a kezébe, ha valamin rágódik, vívódik, amit el kell mondania a kor emberének. Ezt teszi a Hullámzó vőlegény című drámájával is. Üzen nekünk. Azt üzeni, hogy a művészet küldetés, aki ezt a küldetést, a tehetséget megkapta, nem válthatja azt aprópénzre. Azzal feladat is jár, s sokszor szenvedés, fájdalmak, a kor érzéketlensége, közönye is, de a küldetést úgy is vállalni kell. Ha nem vállalod a sors is megbüntethet. Sem mint művész, sem mint ember magadat áruba nem bocsáthatod. A te tartásod a másik emberben is felgyújthatja a tisztítótüzet. Tamási színháza sokféle gazdagsággal tölt el. Szépen megrajzoltak a figurák, csodálatos a nyelv, mely néha lebegően könnyed, máskor veretesen súlyos, s azzal is üzen. ''A lélek mezején van egy csipkebokor – üzeni - melyben mindig megtalálható az Isten, s vele a jó.''
Klasszikus rendezésű darab, amiből nem vettünk el  és nem tettünk hozzá, úgy van, ahogy a szerző megálmodta, a Gazda József rendezésében.”

Az előadásra a belépés díjtalan.

Minden kedves színházrajongót szeretettel várunk!

 

Értesüljön elsőnek mindenről!

captcha