Adventi programok a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban

Vasárnap meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, ezzel is jelezvén, hogy már nem sokat kell aludni karácsonyig.   
A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ az alábbi Adventi Programokkal szeretné még teljesebbé, színesebbé tenni mindenki számára a várakozás idejét.
 
2013. december 5. (csütörtök) 17 óra
Prorok Mihályné: „Újra álmodott ünnepek” című kiállításának megnyitója
Belépés díjtalan. Megtekinthető: 2014. január 14-ig, az intézmény nyitva tartási ideje alatt.
 
2013. december 06. (péntek) 9 óra
Békés Megyei Hírlap Mikulás napi ünnepsége
/meghívott vendégeknek/
 
2013. december 11. (szerda) 17 óra
Baranyi Ferenc: A lónak vélt menyasszony című vidám műsor a Városi Színjátszó Stúdió előadásában, melyen közreműködik a Belencéres Néptáncegyüttes. Felkészítő: Pocsaji Ildikótanár és Mahovics Tamás néptáncpedagógus.
Belépés díjtalan, adományokat a stúdió javára tisztelettel elfogadunk.
 
2013. december 13. (péntek) 14:30 – 18 óra
Luca Napi Játszóház
Szervező: Békési Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, Kecskeméti Gábor Kulturális Központ
Részvétel ingyenes.
 
2013. december 14. (szombat) 18 óra
Luca Napi Batyus Táncház
Helye: Békés, Petőfi u. 21.
Közreműködik: Belencéres Néptáncegyüttes és a Suttyomba Zenekar. Oktató: Mahovics Tamás néptáncpedagógus.
Belépés díjtalan.
 
2013. december 16. (hétfő)
„Adventi Játék” a Nagyvárad Táncegyüttes előadásában
14 órától diákok részére
Belépőjegy: 500 Ft/fő
18 órától nagyközönség részére
Belépőjegy: 700 Ft/fő
 
2013. december 18. (szerda) 17 óra
Bio-konyha szakkör
Téma: készülődés a karácsonyra
A szakkört vezeti: Csarnai Erzsébet élemiszermérnök
Szervező: Biokultúra EgyesületKecskeméti Gábor Kulturális központ
Belépés ingyenes.
 
2013. december 18. (szerda) 17 óra
Karácsonyi Kórusok Hangversenye
Helyszín: református templom, Békés
Fellépnek a városban működő iskolák, hagyományőrző egyesületek és civil szervezetek kórusai.
Belépés ingyenes.
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
 
2013. december 19. (csütörtök) 17 óra
Családi Karácsony
Szervező: Tizenkét Forrás Kft.
Belépés ingyenes.
 
2013. december 19. (csütörtök)  18 óra
Természetesen az egészség felé! - szakkör
Téma: A karácsony ünnepe
Belépés díjtalan.
 
2013. december 20. (péntek) 8 óra
Reményhír Intézmény karácsonyi, délelőtti műsora
/az iskola diákjai számára/

Hírek

  • Legfrissebb
  • Legolvasottabb
  • Kapcsolódó

  • BékésiKultúra
  • BÉTAZEN
  • Ismeretterjesztés
  • Az "Én Hangom"
  • BékésiRock