Navigáció

Az Életfa Kulturális Alapítvány és a Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Iroda által kiírt "Békés megye szépségei" közös filmszemléjének eredményhirdetése után, 2009 októberében merült fel többekben az igény, hogy szükség lenne egy fotós klubra, ahol amatőrök és profik együtt alkothatnak, véleményt cserélhetnek és segíthetnek egymás szakmai fejlődésében.  A Békés Városi Kulturális Központ örömmel adott otthont a kezdeményezésnek, melynek tagjai ma is egy aktívan működő csoportként tevékenykednek. 

Munkájuk nem csak zárt körben működik, hiszen első, a nagyközönség számára készített kiállításuk 2010 márciusában volt, a Békés tavaszt köszöntő fesztiváljának megnyitójaként. Mind a 34 kiállított fotó különlegesre sikerült, és tükrözte készítője gondolatait, elképzeléseit.

 
A Békési Fotós KLub helyi és békés megyében élő fiatalok, akár gyerekek és a szakma iránt érdeklődő felnőttek média(fotó) ismereteit hivatott bővíteni, fejleszteni. A klubba bárki jelentkezhet, aki meg akar ismerkedni a fotózás alapismereteivel. A szakmailag felkészültebb tapasztaltabb tagok jó tanácsokkal, általuk használt technikákkal ismertetik meg a kevésbé gyakorlott tagokat.
 
A heti egy foglalkozást szerdánként 18.00 – 20:00 óráig látogatható, jelenleg 10 és 15 közötti a tagok száma. Kiemelten foglakoznak a digitális fotótechnika, képszerkesztési technika, számítógépes technikák (Photo-shop) elsajátításával. A foglalkozásokat folyamatosan segíti Apáti- Nagy Lajos szakember, aki Békés város elektronikus média képi anyagát is készíti. Naprakész információival és tapasztalataival hasznos ismereteket sajátíthatnak el az érdeklődők.