Navigáció
Idén harmadik alkalommal ad otthont a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ a giri-sport versenyre, ami évről-évre egyre több sportolót mozgat meg. Pontosan egy évvel ezelőtt volt utoljára verseny Békésen, ekkor több mint 50 versenyző mérhette össze erejét. Hétvégén Európa és Országos Giri-sport Bajnokságra várunk minden kedves érdeklődőt és szurkolót! 
A békési mezőnyt ebben az évben 5 versenyző képviseli, ebből ketten most lépnek először a bírák elé. Versenyzőink mindent megtesznek, hogy minél jobb eredmények szülessenek, heti háromszori edzéssel készülnek és már izgatottan várják a bajnokságot. Ebben az évben külföldiek is szép számmal lesznek jelen, legtöbben Ukrajnából érkeznek. A versenyzők mellett kiscsoportjaink is lelkesen készülnek, hiszen az Európa Bajnokság kezdetét színesíti a Kenyeres Csaba által működő Fregolina Társastánc Klub táncosainak és Kiss Viktória Zuumbasic csoportjának bemutatója. 
 
Időpont: 2016. május 21. 11 óra
 
Helyszín: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.)

A belépés ingyenes! 

Biztassuk együtt a békési versenyzőket! 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!