Navigáció
2014. június 20-22. 
 
Kedves Kürtösök!
 
Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a Békés – tarhosi Zenei Napok programjához kapcsolódóan, idén ismét Kürtös Találkozót rendezünk. 
 
A három napos szakmai program célja, hogy az ország különböző területeiről érkező kürtösök (tanárok és diákok) jó hangulatú tábor keretében az együtt muzsikálás élménye mellett tovább adhassák, bemutathassák egymásnak ismereteiket. Az egyéni hangszeres órák mellett lehetőség nyílik kamarazenei csoportokban való közös muzsikálásra is. Idén először három kategóriában versenyt hirdetünk a résztvevők között. A legjobbak pénzjutalomban részesülnek!
 
A találkozóra nagy szeretettel várunk mindenkit, zeneiskolásokat, középiskolásokat, főiskolásokat, tanárokat egyaránt.
 
A résztvevők a találkozó ideje alatt, a Békés – tarhosi Zenei Napok hangversenyeit díjmentesen látogathatják.
Kottákat az előadási darabokhoz is kérünk hozni!
 
A találkozó meghívott művésztanárai Soós Péter kürtművész, a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, valamint Kovalcsik András, a Debreceni Tudományegyetem Zeneművészeti Karának kürttanára, a Magyar Állami Operaház kürtművésze és az EWALD Rézfúvós Együttes tagja.
 
A szálláshely helyszíne: Szegedi Kis István Református Gimnázium Kollégiuma (5630 Békés, Petőfi u. 7-9.) 
Az oktatás helyszíne: Alapfokú Művészeti Iskola (5630 Békés Petőfi u.1.)
 
Bővebb információ:
Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ
5630 Békés, Jantyik M. u. 23-25. T/F: (+36) 66/411-142
E-mail: bekesikultura@bekesikultura.hu
Honlap: bekesikultura.hu, betazen.hu
 
A részvételi díjat legkésőbb 2014. május 31-ig kérjük befizetni az Erste Banknál vezetett 11600006-00000000-25170777 számlára. A megjegyzés rovatba kérjük beírni a kurzus és a résztvevő nevét.
A befizetésről számlát állítunk ki az Ön által megadott számlázási címre. Ennek hiányában lakcímre szóló számlát készítünk, utólag nem áll módunkban számlát módosítani.
 
Jelentkezési és a részvételi díj befizetésének határideje: 2014. június 10. (kedd)
(Kérem, hogy a jelentkezési lapon feltüntetett  május 31-i határidőt hagyják figyelmen kívül!!! Köszönöm!)

 
Kedves Jelentkezők!
Szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy a különböző kurzusokat a jelentkezési lap tetején található füleken tudják kiválasztani, kitöltésnél kérjük vegyék ezt figyelembe!