Navigáció

A Kecskeméti Gábor Kulturális Központban 2015. november 19-én 19:00 órától kerül bemutatásra Neil Simon: „Női furcsa pár” című kétrészes vígjátéka. A darab szereposztásában – Vera karakterének alakítójaként – Steinkohl Erika neve is olvasható. 

A művésznő békési viszonylatban sokak számára ismerős lehet, nem véletlenül, hiszen Erika több szállal kötődik városunkhoz. Évek óta oszlopos tagja „Az Én hangom” énekverseny zsűrijének.  Ebben az interjúban békési vonatkozású kötődéséről, pályafutásáról, novemberi békési debütálásáról kérdeztük Őt.

 

Kedves Művésznő! Azok számára, akik korábban még nem ismerhették Önt, elmondaná, hogy milyen személyes jellegű kötődés fűzi Békéshez?

Három éves voltam, amikor szüleimmel Körösladányból Békésre költöztünk. Ide jártam óvodába, általános iskolába és itt végeztem a gimnáziumot is.
Ahogy átlépem a Békés táblát, mindig összeszorul a szívem, mert érzem hazajöttem. Valahogy a levegőt is másnak érzem, mint bárhol máshol a világon. A gyermek és fiatalkori emlékek, a barátok, az iskolatársak, a tanárok, a szomszédok, stb., mind-mind velem vannak és viszem őket magammal bárhol is járok. Az értékrendjeimben mindig is egy vidéki, kisvárosi lány maradok, hiszen egy fa is az erős gyökereitől nő magassá.

Mikor és milyen indíttatásból határozta el, hogy a színészi pályát választja?

Állítólag, a szüleim elmesélése alapján, már 4 évesen egy egyórás stand up comedy műsort adtam a család vendégeinek. Ezt követte a zeneiskolában a Feneketlen-tó című gyermekopera és utána a rengeteg iskolai szereplés, vers- és prózamondó versenyek. Ezek után természetesen senki nem vágta magát hanyatt attól a döntésemtől, hogy a színészi pályát választom.

Milyen karaktereket alakít szívesen és ebből adódóan mi volt a kedvenc szerepe?

Vannak karakter típusok amelyeket kinézetünknél fogva a pályánk kezdetén osztanak ránk. Én a naiva szerepkörben “villogtam” elég sokáig. Azután eljön egy bizonyos kor, amikor is tudni kell váltani mind szakmailag, mind érzelmileg. Ebből a szempontból nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen az utóbbi években teljesen különböző típusú nőket személyesíthettem meg. Most nem is tudnám felsorolni, hogy mennyi volt a kedvencem, de íme néhány:
Szeretlek fény- Hedvig
Diótörő- Marika
Csendesek a hajnalok- Galja Csetvertak
Cirkuszhercegnő- Miss Mabel
Denevér- Orlofsky herceg (férfi szerep)
Ne most, drágám- Miss Tipdale
Egérfogó- Mollie

Hamarosan Békésen is láthatjuk Önt a „Női furcsa pár” című vígjátékban. Kinek a figyelmébe ajánlja a darab megtekintését? Mit üzen a közönségnek?

Ezt az előadást mindkét nemnek ajánlom: a nőknek azért, mert magukra ismernek, a férfiaknak azért, mert a nőkre ismernek. Ezenkívül egy fergeteges vígjátékot láthatnak Neil Simon tollából, garantált a hasizomláz!

Köszönjük, hogy válaszaival rendelkezésünkre állt!