Sikeresen megvalósítottunk 18 féle tanítási órán kívüli foglalkozást a pályázatunkban vállaltak szerint hat nevelési/oktatási intézményben – nyilatkozta Túri Andrea, az intézmény igazgatója, a projekt szakmai vezetője és projektmenedzsere.
 
Az idei tanév első félévében tavaly júliustól 2019. január végéig mintegy 18 féle foglalkozáson, szakkörön és táborban vehettek részt az általános- és középiskolás diákok, valamint óvodás korú gyermekek. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló EFOP-3.3.2-16-2016-00351 azonosító számú pályázat a különböző heti és havi rendszerességgel megtartott, tanítási órán kívüli alkalmakon a gyerekeknek izgalmas és változatos tanulási lehetőséget biztosított az elmúlt félévben. Többek között megvalósultak színjátszó, kézműves szakkörök, tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások, valamint a legkisebbeknek ovitorna, zeneovi tette színesebbé a mindennapokat. A Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ a 2018/2019. tanév második félévében további 10 pedagógussal kötött megbízási szerződést a februártól induló újabb foglalkozások, szakkörök megvalósításához. Ebben a félévben mintegy 28 féle foglalkozás és tábor valósulhat meg egyszerre, ezek között vannak olyanok, amelyek az előző félévből folytatódnak, és számos új foglalkozás – kulturális órák, témahetek és a közelgő ünnepnapokhoz kapcsolódó témanapok, idegen nyelvi szakkör – is indult. Idén nyáron néptánc tábor, tehetségtábor, Balaton-parti ökotábor és fúvóstábor is alkalmat nyújt majd a gyerekeknek a tanítási órákon kívüli tanulásra. A projektben eddig közel 200 fő 7-24 éves kor közötti gyermek és fiatal felnőtt, valamint több, mint 80 fő óvodás vett részt. A résztvevőknek több, mint a fele hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű. 
 
A projektben együttműködést vállaltak: Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola három intézményegysége – maga a székhelyintézmény, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola Intézményegység (Zeneiskola) és a tarhosi intézményegység (Általános Iskola, Tarhos). Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola; Reményhír Intézmény Epreskerti Óvoda; Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium.          
 
További információ kérhető: 
Túri Andrea igazgató tel.: +36 20-400-2339 e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.