A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola Tarhos Tagiskolájában is folytatódott a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055-ös pályázati projekt fenntartási időszaka. A 4. év 1. félévében a KRE-FITT Gyermekklub havi szakkörein először a gyerekek a tarhosi szüreti mulatságban vettek részt,  majd októberben a Világ Gyalogló Napon, novemberben egészségnevelési hónapot tartottak, ahol az egészséges életmódra való nevelés került előtérbe játékos vetélkedő keretén belül. Decemberben karácsonyi néphagyományokkal ismerkedtek és fenyődíszeket, ajándékokat készítettek, míg az 5. foglalkozáson, januárban, hó hiányában rajzokat készítettek a téli mozgásformákról. A havi szakköri foglalkozásokat Kovács Szabó Eszter és Kiss Attiláné vezeti.
 
 
 
 
  
Ezt az elvet vallják a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola „Ablak a világra” heti szakkörének tagjai is, pontosabban a vezetőjük, Király Gyula pedagógus, aki a heti foglalkozások alkalmával a gyerekeket a képi kultúra értékeivel ismerteti meg. A TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055-ös pályázati projekt 4. fenntartási évének 1. félévében rögtön rendezvények hangosításával kezdték a tanulást úgy, mint évnyitó, a városi Széchenyi szobor koszorúzási ünnepsége, a Dr. Hepp Ferenc Ifjúsági Kosárlabda Kupa, a Tökfesztivál és az október 23-i megemlékezés hangosítása.
Nem maradt el a minden év elején szokásos balesetvédelmi oktatás sem, valamint az elektromos és szervezési alapismeretek megismerése sem. Gyakorolták az összetett hangátviteli lánc összeállítását és működtetését, az élőbeszéd alkalmazását műsorvezetés közben, ismerkedtek a számítógépes hangkezelésre alkalmazott programmal, a riportkészítés módjával és a hanganyag összeállításával is.
 
  
Drámapedagógia heti szakkör keretében a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055-ös pályázati projekt 4. fenntartási évének első félévében a 15-16 éves diákok Földesi Magdolna drámapedagógus vezetésével 14 foglalkozáson vettek részt a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban.
A szakkör célja a résztvevők elméleti tudásának bővítése volt, különös tekintettel a drámai műnemekre. Megismerkedtek a dráma kialakulásának történetével, az ókori görög dráma jellemzőivel. Értelmezték és feldolgozták Szophoklész: Antigoné, Moliére: A fösvény és Shakespeare néhány művét is. Az internet segítségével részleteket is megtekintettek a fent felsorolt írásokból, azok színházi bemutatóiból. Mindemellett tanulmányozták a drámai vonásokat Arany János balladáiban is.
 
 
 
     

Az üzleti élet „fűszere” a marketing címmel tart előadást 2015. január 23-án pénteken 14 órától a békési kulturális központban Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke. 

Az előadást mindazon non profit és forprofit szervezetek vezetőinek és munkatársainak ajánljuk, akik felelnek a marketing gondolkodásért, akiknek fontos a növekedés és az új típusú üzleti gondolkodás

Időpont: 2015. január 23. péntek 14-16 óra

Helyszín: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ, Békés, Jantyik Mátyás u. 23-25.

Az előadás ingyenes, de jelentkezéshez kötött. 

Jelentkezés itt!

Teltház! A jelentkezést lezártuk!

A Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola intézményegységében a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055-ös pályázati projekt 4. fenntartási évének első félévében is az ünnepekre hangolódtak a „Karácsonyi témahét” keretein belül Őriné Apáti Anna és Pocsai Lászlóné pedagógusok segítségével az 5.a. és 5. b. osztályos tanulók.
 
Négy napon keresztül napi 3 órában tartottak a foglalkozások. Az első alkalommal karácsonyi süteményeket, köztük hókiflit sütöttek. Majd kézműves foglalkozás keretében fenyődíszeket és lakásdekorációt készítettek papírból, üvegfestéssel, narancs és szegfűszeg felhasználásával. Ekkor alkalom nyílt személyes beszélgetésekre is. A gyerekeket örömmel töltötte el, hogy az általuk hajtogatott díszek ékesítették az iskola karácsonyfáját.
 
A harmadik napon az ötödikesek rendhagyó irodalom órán egy előadást hallgathattak a magyarok és más népek karácsonyi szokásairól. Az utolsó, záró alkalom a karácsonyi iskolai ünnepség keretén belül egyben búcsút is jelentett az óévtől és felkészülést arra, hogy a téli szünetben a gyermekek önfeledten családi körben is meghitten tudják tölteni az ünnepeket.
 
 
 

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6