Helyi értékkel a válság ellen – a Békési Örökség Népfőiskola IV. hétvégéje

Közel fél évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk kezdeményezésünket, hogy a hagyományos műveltség értékrendjét fontosnak valló szervezetek és egyének között kapcsolódási pontokat teremtsünk. Négy alkalom nem elegendő ahhoz, hogy gyökeres változásokat érhessünk el, de - ha van közös akarat - akkor elegendő ahhoz, hogy elindítson egy önszerveződésre épülő folyamatot. Erre pedig igen nagy szükségünk van. Válságban vagyunk, nemcsak gazdaságiban. A gazdasági válságnál, amely kapcsán már mindannyiónkat készítenek fel a következő hullámra, nagyobb problémát jelent az értékválság a gyökértelenség.
Akinek nincsenek gyökerei, az nem látja meg a lehető legkézenfekvőbb erőforrásait sem, az tekintetét minduntalan távoli "megváltók" csillogó üveggyöngyeire veti. Pedig az érték itt van körülöttünk, le kell hajolni érte és mint a mesebeli királyfi tette a rozzant gebével magunkhoz kell emelnünk. Egyenként azonban gyengék és esendők vagyunk, lehetőségeinknek csupán töredékeit tudjuk kihasználni. Az összefogásnak viszont nehéz és göröngyös az útja, mégsincs más választásunk...Rendezvényünk célja kettős. Egyrészt összefoglalni az elmúlt három alkalom tanulságait, másrészt pedig továbbindulni, újabb projekteket építeni mindannyiunk érdekében.
Következő nagy kihívásunk a "Helyi értékkel a válság ellen" elnevezésű projekt lesz, amely során egyrészt tovább folytatjuk a megkezdett kézműves tevékenységek sorát, másrészt más, a felnőttképzéssel kapcsolatos tevékenységeket indítunk.
Így április-május hónapokban felnőttképzési információs pontot, álláskereső klubot is indítunk a megszokott kézműves kompetenciafejlesztő tevékenységeink mellett.

A népfőiskola negyedik alkalma 2010. március 27. szombaton 9.30 órakor kezdődik  a Békés Városi Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.).
Minden érdeklődőt szeretettel várunk: Életfa Kulturális Alapítvány, Békés Városi Kulturális Központ, Közös Pont Egyesület
 
A Békési Örökség Népfőiskola negyedik alkalmának tervezett programja  

2010. március 27. szombat
 9.30 –  9.40    Köszöntőt mond Erdős Norbert Békés és térsége országgyűlési képviselője, Békés város alpolgármestere
 9.40 – 10.00    Helyi értékkel a válság ellen- Koszecz Sándor a Békés Városi Kulturális Központ igazgatójának előadása
10.00 – 11.00    Élő értékeink- helyi értékőrzők Békésen és környékén-Előadást tartanak az alábbi egyesületek képviselői:.
•    Békés és Környéke Biokultúra Közhasznú Egyesület
•    Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
•    Békési Szadabidős Íjász Klub
•    Belencéres Néptáncegyüttes
•    Életfa Alapítvány
•    Közös Pont Egyesület
11.00 – 11.30    Szünet
11.30– 12.30    Felnőttképző intézmények Békés környékén-Felnőttképzési szolgáltatok és lehetőségek bemutatása.
•    Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Békési Kirendeltsége- Sódar Attila, kirendeltség-vezető
•    Farkas Gyula Közoktatási Intézmény- Szűcs Katalin, szakmai intézményegység vezető
•    Békés Városi Kulturális Központ – Budai Tünde, felnőttképzési referens
12.30 – 13.30    Biobüfé és képzési börze
13.30-15.00    Gyümölcsösök és szőlő ökológiai növényvédelme - Holb Imre Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum egyetemi docense
14.00 -     Kézműves műhelyek a húsvét ünnepkörre épülve Adorján Lászlóné és Balog Gáborné vezetésével
16.00 -     Belencéres táncház kicsiknek és nagyoknak    
Közreműködnek a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai és a Suttyomba Zenekar

A délelőtti szakmai előadások alatt Komlódi Anna vezetésével az áprilisi hónaphoz kötődő húsvéti készületek elnevezésű játszóház várja a rendezvényre érkező szülők gyerekeit, délután pedig a családok közösen folytathatják a tevékenységeket.

Jelentkezésüket és részvételi szándékukat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre és a 06/66-411-142-es telefonszámon várjuk vagy az alábbi jelentkezési lap kitöltésével!

Kapcsolódó rendezvények:
2010. 03.28. vasárnap 8.00 óra
Virágvasárnap
Helyszín:Békés város piactér

2010.03.28. vasárnap 11.00 óra
Asztalos-kút átadó ünnepség
Helyszín: Asztalos István utca

2010. 04.14. szerda
Szántai Lajos előadása:
„Mágusok lázadása és a Vazul fiak hazahívása”címmel

Köszönjük, hogy 2009-ben is segítette az Életfa Kulturális Alapítvány és a Közös Pont Egyesület  munkáját adója 1 %-ával!

Kérjük, hogy támogassa munkánkat 2010-ben is!
Életfa Kulturális Alapítvány adószáma:
18375255-1-04
Közös Pont Egyesület adószáma:
18389454-1-04
Adója 1 %-át 100%-ban rendezvényeinkre, célszerinti tevékenységeinkre fordítjuk.

Köszönjük!