A békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakgimnáziumban közel húsz éve indították el a művészeti képzést. 
Az elmúlt esztendőkre visszatekintve, ennyi idő elteltével, jogosan kijelenthetik, hogy „most már múltunk is van”. Ezt többek között azzal is alá tudják támasztani, hogy egykori tanítványaik nagy része mára a vizuális élet különböző területein megbecsült szakemberként, illetve alkotóként tevékenykedik. Külön örömükre szolgál, hogy több volt diákjukkal együtt dolgozhatnak, immár kollégaként. 
 
Iskolájuk jelenének egy másik keresztmetszetét a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.) 2017. április 03-10. között látogatható „Tehetségeink” című bemutatkozó kiállításukkal szeretnék szemléltetni. Ennek céljából válogatott munkákat hoznak a divat- és stílustervező-, fotográfus-, festő-, valamint grafikus szakjaikról. Nem titkolt szándékuk, hogy a bemutatott alkotásokkal kedvet csináljanak a művészeti képzéshez.
 
A kiállítás megtekintése díjmentes! Szeretettel ajánlják minden érdeklődő figyelmébe!

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6