„Az én világom” címmel nyílik meg a Békésről elszármazott Halasiné Duzs Julianna amatőr festő és szobrász 50. jubileumi kiállítása 2014. augusztus 7-én (csütörtök) 17 órakor a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.).
 
A jelenleg Hódmezővásárhelyen élő alkotó gyermekkorától vonzódott a művészetekhez, 7 évesen a szülei tanyáján már agyagfigurákat készített. Soha nem tanult festeni, de miután élete úgy alakult, hogy rokkant nyugdíjas lett, ez a tevékenység jelentette számára a kiutat, ettől vált teljessé az élete. Ezt hamarosan kiegészítette a szoborkészítés is. Így vall magáról: „Szeretek festeni, szeretek szobrászkodni, új dolgokat alkotni. Jó érzéssel tölt el, hogy az emberek szívesen viszik el az otthonukba alkotásaimat.”

"Zenére hangolva" címmel nyílt kiállítása Gazsó János és Apáti-Nagy Lajos fotóművésznek a kulturális központban, a XXXVIII. Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvényeként.
 
A Békési Fotós Klub vezetői, a GapixFotó üzemeltetői, a BékésMátrix és a Békési Újság fényképészei minden BÉTAZEN rendezvényen részt vesznek már évek óta és szebbnél szebb fotókat készítenek az eseményekről. Ezekből válogattak össze egy kiállításra valót, ahol a zenétől a táncon át az énekig minden mozzanatot próbáltak megörökíteni.
 
Helyszín: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.)
 
Megtekinthető: 2014. augusztus 4-ig, az intézmény nyitvatartási ideje alatt.
 
Belépés díjtalan!
 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2013. szeptemberében „Biztonságos szórakozás szabályai” címmel rajzpályázatot hirdetett középiskolai diákok számára. A kezdeményezés célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a szeszesital és egyéb kábító hatású szerek fogyasztásának veszélyeire, az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeire. A felhívásra beküldött alkotásokból és Boros Béla karikaturista témához kapcsolódó munkáiból egy vándorkiállítást szerveztek, amely az elmúlt hónapokban Békés megye más-más településén volt látható.

Utolsó állomásként a kiállítási anyagának 2014. június 03. -18. között - a Békési Rendőrkapitányság jóvoltából - a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.) ad otthont.

Megtekintése díjmentes!

 
Görgényi Éva festőművésznek SZIVÁRVÁNY címmel nyílik kiállítása a kulturális központban 2014. május 15. (csütörtök) 17,00 órakor.
 
Az édesapja nyomdokába lépő művésznőt már kisgyerek kora óta képek és szobrok vették körül. Ennek köszönhetően az érdeklődése hamar a képzőművészet felé irányult, ezért tanulmányait is ezen a pályán végezte. A színekben gazdag képei térben a figuratív és a nonfiguratív ábrázolás közötti határmezsgyén mozognak.
 
Helyszín: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.)
 
Megnyitja: Koszecz Sándor, a kulturális központ igazgatója
 
Megtekinthető: 2014. június 18-ig, az intézmény nyitvatartási ideje alatt.
 
Belépés díjtalan!
„hajnalKAvalkád” címmel nyílik meg Horváth Hajnalka alkotóművész kiállítása 2014. április 14-én (hétfő) 17,00 órától a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. utca 23-25.)
 
A békési születési művész ugyan számos díjjal rendelkezik, de ennek ellenére szerényen csak azt vallja, hogy „sok képet adományozok és ajándékozok….., mert szeretek boldoggá tenni”. A képei által megélt mesevilág hangulatát immár harmadik alkalommal tekintheti meg intézményünkben a nagyközönség.
 
A kiállítást megnyitja: Mester Péter, magyar-történelem szakos tanár, a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke
 

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6