A "Küzdelem Napja" egy Gyulán megrendezésre kerülő küzdősport gála, amely a megyei küzdősport egyesületek versenyzőit hivatott bemutatni. Az első gála 2013 márciusában lett megrendezve hatalmas sikerrel. Ennek folytatásaként idén március 12-én újra ringbe szállhattak a harcosok, ahol Kádas Gábor a Junior Profi Magyar Bajnoki címének megvédéséért küzdött, erről kérdeztük őt.

Szia Gabi!

Március 12-én ismét egy nagyszabású rendezvényen vettél részt. Mi volt a rendezvény neve? Hol volt a verseny? Milyen stílusban indultál?

A Küzdelem Napja nevezetű gálán vettem részt, melyet a gyulai Prohászka Zsolt Sportcsarnokban idén ötödik alkalommal rendeztek meg. A tavalyi évben szereztem meg Junior Profi Magyar Bajnoki címem Jóni Máté ellen. Ebben az évben kihívóra találtam Góman Renátó személyében, aki szerette volna elnyerni tőlem ezt a címet. Mint már megszokott, K-1 szabályrendszerben küzdöttem meg 5x2 percben és 67 kg-ban ellenfelemmel a Junior Profi Magyar Bajnoki címem megvédéséért.

Ki volt a felkészítőd a versenyre és hol szoktál edzeni?

Kiváló edzőm, Szabó Sándor vezetésével készültem fel erre a mérkőzésre is. Az edzéseink heti háromszor a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban vannak megtartva és ezenkívül otthon kiegészítő edzésmunkát végzek, amit édesapám és Szabó Sanyi együttesen állítanak össze.

Milyen eredménnyel zártad az estét?

Nagyon színvonalas rendezvényt láthattak a nézők. Több szabályrendszerben mutatkoztak be versenyzők. 21 mérkőzés volt. A főmérkőzések között volt az én meccsem is, én voltam a 18. pár. Mindketten magas fordulatszámon kezdtünk, hiszen nagy volt a tét mindkettőnknek. Már az első menetben végig én irányítottam, az én akaratom érvényesült a ringben. A második menetben egy jól sikerült testre mért felütés miatt rászámoltak ellenfelemre, teljesen felőröltem. A harmadik menetre Renátó elfogyott, erejével elkészült és másodszor is rászámolt a bíró, ami után már nem akart küzdeni, ezért KO-val fejeztem be a mérkőzést.


Csak Te indultál Szabó Sanyi „kezei alól”, vagy más is megmérettetett az estén?

Nem csak én indultam, hanem edzőtársaim a 13 éves Nógrádi Péter és már az ismert Dolog György is megmérettetett ezen a gálán, akik ugyan úgy Szabó Sanyi „kezei alatt” készültek fel a mérkőzésre, mint én. Peti egyre tapasztaltabban harcol a ringben és az utóbbi időben egyre ügyesebb és ügyesebb, Gyuri pedig hozta a megszokott tökéletes formáját, egy percen belül befejezte küzdelmét, esélyt sem adva ellenfelének.

Mi a célod ezzel a sporttal?

A célom az, hogy a felnőtt korosztályban is sikereket érhessek el, viszont a tanulás mellett nekem sajnos csak a második helyre kerülhet a sport, mivel nem támogatott olyan szinten, mint más sportágak, de az utóbbi időben nagyban megkönnyítette munkánkat a szponzorom Zjajic Predrag a Zé-Pé Café vezetője, akinek ezúton is szeretném nagyon megköszönni a segítségét.

Mit üzennél azoknak, aki még csak gondolkodnak eme sport kipróbálásában? Miért érdemes az Elit Önvédelmi Klubot választani? Mit ad ez a sport?

Szeretettel várunk mindenkit, akár azokat is, akik hobbi szinten szeretnék kipróbálni ezt a sportágat vagy egészségesen szeretnének élni, rendszeresen mozogni. Mindezt egy kellemes „családias” hangulatban töltheti el. Ez a sportág egy alap magabiztosságot, önvédelmi jártasságot nyújt a mindennapokban és legfőképpen fegyelemre és tiszteletre tanít meg minket.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6