A Kecskeméti Gábor Kulturális Központban az Őrületek tornya című vígjátékkal lezárul a 2016/2017-es színházi évad. A következő évad előkészítéséhez fontosnak tartjuk az Önök véleményét is. Kérjük, hogy ennek érdekében segítsék munkánkat.

Töltsék ki kérdőívünket és még nyerhetnek is vele!


Kisorsolásra kerültek a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban a 2017.03.23-án bemutatásra kerülő "Őrültek tornya" című vígjáték nyereményjátékának nyertesei.


Szürke, borongós égbolt, hetek óta nem látni a napot. Ennek megfelelően egyre rosszabbá válik a hangulatunk, és mint néha egy falat kenyérnek, annyira szükségét érezzük a vidámságnak és a nevetésnek. 

 
Rohanó világban élünk, ennek következtében szinte mindenki kapkod és siet. Ebből adódik, hogy utunkat számtalan kisebb, vagy nagyobb tévedés, baki, félreértés keresztezi melyek következményét hol sírva, hol nevetve viseljük, attól függően, hogy a humorérzékünk mennyire van éppen velünk. Moravetz Levente: Őrületek tornya c. fergeteges vígjátéka szintén az élet helyzetkomikumain alapul.
 
A Zenthe Ferenc Színház 2017. február 16-án 19:00 órától a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. utca 23-25.) színpadán mutatja be Moliére: „Képzelt beteg” című komédiáját. A főszereplő Argan a jómódú hipochonder polgár, akit Koltai Róbert színművész alakít.

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6