Fehér Adrienn, Jónás Andrea

Már az első Álomlányok is hatalmas sikert aratott tavaly ősszel a fehérvári teátrumban, és azóta a fővárosi közönséget is elvarázsolta Fehér Adrienn és Jónás Andi egész (t)estét betöltő élőzenés showműsora, amelyet november 29. először láthat a békési közönség.

Váltson jegyet elővételben!
Jegyár elővételben 2500 Ft, helyszínen: 3000 Ft
További részletes információ Molnár Máriától kérhető a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy a 411-142-es telefonszámon.
További részletes információ itt és a www.alomlanyok.hu oldalon olvasható.

 
Jónás Andi és Fehér Adrienn
 
A Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának alapító tagjai közül Fehér Adrienn volt az első, aki már a kilencvenes évek derekától rendszeres showműsorral jelentkezett Fehérváron, olyan pártfogó vendégekkel, mint Charlie vagy Cserháti Zsuzsa, és ezeknek az esteknek szinte állandó vendége volt Jónás Andi is.

 
Andival a Fiatalok Színházában ismertük meg egymást, a Szurdi Miklós által rendezett Katonadolog című előadásban, csakúgy, mint az akkori ifjú titán Feke Palival is – mesélte barátságuk kezdetéről Fehér Adrienn. – A darab egyik zeneszerzője, Szikora Róbert volt az összekötő kapocs: vele, és az R-GO együttessel akkor kezdődött a hároméves kapcsolatom. Andi már jóval korábban dolgozott a csapattal, és egy vicces eset hozott össze minket. Szikora a stúdióban csak annyit mondott, amikor még idegenként vokáloztunk egymás mellett: "Na lássuk, ki rontja el előbb..." És talán az olvasók is sejtik: egyikünk sem rontott. Ez lett a tízéves barátság gyökere, ami mára családi kötelékké is alakult: a négyéves Myra lányom keresztmamája Andi lett. Onnan hosszú évek közös munkája indult el, köztük emlékezetes vokálozások – a legfontosabb állomás Cserháti Zsuzsa volt, aki az Add a kezed című lemezen a csak a legnagyobbaktól elvárható módon köszönte meg az általa kis Chaka Khannak hívott Andi munkáját, engem pedig utódjának nevezett...  
                    
Nagyzenekar, kórus és vokálcsapat is része a produkciónak

Az esten fontos szerepet kap az anyaság, és csemetéitekről is rengeteg fotót láthat a közönség.

Két évvel ezelőtt együtt vállaltuk az anyaság boldogságát kisfiaink, Olivér és Kristóf megszületésével – vette át a szót Jónás Andi. – Adri esetében immár másodszor, hiszen Kristófnak már nővére is van. Nem titkoljuk, hogy ez az időszak nem egyszerű számunkra, hiszen a kicsiknek nincs fontosabb az anyai közelségnél. Mégis, művész-anyaként a hétköznapjaink olyan gondolatokkal is telnek, mint az önmegvalósítás, a közönség szeretetének hiánya és az értékekért való harc. Ez adott indító szikrát a közös showműsor létrejöttéhez, amely személyes jellegével viszi közel kettőnk életét, sajátos, leginkább önmagunkkal és egymással vívott küzdelmeinkkel, útkeresésünk érzékeny, néha komikus pillanataival. 
A kék jegyében telik az este
 
Milyen muzsikák hallhatóak a mostani esten?

Ami a torkunkon kifér – nevetett fel Andi. – Minden olyasmi, ami valaha nagy hatással volt ránk, olyannyira, hogy énekelni akartuk egész életükben... Ami a szíveket kinyitja és reményt nyújt... A Dreamgirls című amerikai musical és film zenéje álmaink megvalósulása. Játékosan átszivárogtatott éltelme, a "Steppin' To The Bad Side" című szám felveti a kérdést: mindenképpen a "rossz oldalra" kell állni ahhoz, hogy valaki sikeres legyen? A tehetség nem önmenedzselő tulajdonságú, de szerencsére kivívja magának a helyét, mint ahogy Barbra Streisand, Whitney Houston, Mariah Carey és Stevie Wonder dalai, vagy az Apácashow "lelkes" gospel-slágerei a fehérvári fiatalokkal. A show mindig változik egy kicsit, a zenekarban új nevek is feltűnnek, a műsorba is kerülnek új dalok – a mostani esten például Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emléke előtt is tisztelgünk.
Feke Pállal szoros a barátságuk
 
Minden Álomlányok-shownak van sztárvendége is, aki júliusban Feke Pál volt.

A júliusi előadás az ő szereplésével volt teljes, mert Pali szívügyének tekinti a fehérvári közönséggel való találkozást – mondta Adrienn. – Az István, a király című rockopera jubileumi előadásának címszerepéért folytatott sikeres küzdelem lezárása óta most először lépett színpadra Fehérváron, így az itteni közönség is ezen az esten gratulálhatott neki először.


Ha már az elsőséget hoztad szóba: a mostani estnek az az alcíme, hogy Mindig első show". Ez mit jelent?  

A pályám 1996-ban Székesfehérváron indult, Jónás Andival mindketten itt lettünk közönségkedvencek. Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen befogadó közegben indulhatott el közös utunk első sikersorozata, amely Szurdi Miklós segítő kezeit dicséri, s még további számos és kedves pártolóét. A műsor létjogosultságot szerzett magának az ország más területein is:  De – és soha – nem feledjük, hogy volt egyszer egy "mindig első show" a Vörösmarty Színház színpadán, ami azzal a szeretettel épített utat, amit a fehérvári nézőktől kapott, s amely szeretetet mi is vissza kívánunk adni.
L. M.

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6