Kisszoknya-nagyszoknya egyszerre pördült Nyárköszöntő Batyus Táncházunkban, ahol egymástól tanulhattak a kicsik és nagyok egyaránt. A jó hangulatról és a talpalávalóról a Suttyomba Zenekar gondoskodott.
Mahovics Tamás néptáncpedagógus, a Belencéres Néptáncegyüttes művészeti vezetője, Okányi Mihály férfi tánckarvezetője, valamint az együttes táncosai, fiatal növendékei közreműködésével egy hangulatos, jókedvvel teli estét tölthettek el a gyerekek és a felnőttek közösen. Táncházunkban párválasztó népi játékokat játszottunk, népdalokat, mondókákat tanultunk és az egyik kedvenc "Fifi kutya", az ugrálókötél sem maradhatott el a foglalkozások sorából.  A gyermekjátékok után moldvai táncok következtek, mindenki kedve szerint vehetett részt a foglalkozáson. Mezőségi, széki, szilágysági táncrendeket táncolhattak és az estéhez közeledve pedig közkívánatra húzta a talpalávalót a Suttyomba Zenekar. 
 
Következő alkalmunkra is szeretettel várunk kicsiket és nagyokat a Dánfoki Üdülőközpontba, ahol május 29-én a gyereknap zárul majd a közös táncházunkkal.
 
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
 

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6