Nem maradhat el a nyár táncház nélkül, ezért augusztusban is szeretettel hívunk és várunk kicsiket és nagyokat, mindenkit, akik velünk együtt ropná a táncot. Nyári táncházunknak a Dánfoki Üdülőközpont ad otthont. 
 
Gyermeknapnak is köszönhetően számos szülő és nagyszülő látogatott el gyermekével a hétvégén rendezett táncházunkba, melynek a Dánfoki Üdülőközpont adott otthont.  Mahovics Tamás néptáncpedagógus, a Belencéres Néptáncegyüttes művészeti vezetője, Okányi Mihály férfi tánckarvezetője, valamint a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai és fiatal növendékei közreműködésével egy hangulatos, jókedvvel teli estét tölthettek el együtt a  gyerekek és a felnőttek egyaránt.  

Intézményünkben 2016. május 26-án este 18:00 órától rendeztük meg a Fregolina Társastánc Klub Évzáró bemutatóját. Nem volt a nézők között olyan, aki ellen tudott volna állni a mosolygós, csillogó tekintetű, kipirult arcú néha még csetlő-botló, vagy akár már a profizmus határát súroló színes táncforgatag látványának. A tánc segítségével a klub növendékeinek ez alkalommal is sikerült elvarázsolnia a jelenlévőket.

 
Kisszoknya-nagyszoknya egyszerre pördült Nyárköszöntő Batyus Táncházunkban, ahol egymástól tanulhattak a kicsik és nagyok egyaránt. A jó hangulatról és a talpalávalóról a Suttyomba Zenekar gondoskodott.

Hamarosan itt a tanévvége, a bizonyítványosztás ideje. A „tanulási hajrában” a Fregolina Társastánc Klub növendékei egy igen mozgalmas, fellépésekkel teli hó végére is gőzerővel készülnek.

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6