Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő egy ikon hazánkban, akivel 2018. március 19-én Békés közönsége a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban személyesen is találkozhatott nagy életmű koncertkörútjának egyik állomásként.
A zenei kíséretet egykori férje, Koncz Tibor zeneszerző adta. Első nyilvános, televíziós bemutatkozásuk együtt 1965-ben a Ki-mit-tud?-on volt. Szerencsésnek mondhatja magát az, aki pályafutása kezdetétől nyomon követhette a művésznő  bontakozó karrierjét, melyről a békési közönségnek is mesélt. A telt ház előtt bemutatott koncert  440 főt jelentett, a vendégek között német nemzetiségűek is helyet foglaltak, akik elsőként váltottak jegyet. Az érdeklődés akkora volt, hogy sokan sajnos nem is fértek már be, a jegyek gyakorlatilag pár hét alatt elfogytak. 
 
A repertoár nagyon színes volt, az énekesnő a közönség kéréseinek is igyekezett eleget tenni, így valamennyien megkönnyezhettük lassabb számait (a teljesség igénye nélkül): Úgy szeretném meghálálni, Találkozás egy régi szerelemmel, Az én időm egyszer lejár és ámulattal néztük, hogy milyen energikusan énekli még ma is a  Most kéne abbahagyni, Nem leszek a játékszered vagy a Rock and Roller című számokat. Kiváló humorérzékkel megáldva konferálta a dalokat és jót szórakozott a közönség akkor is, mikor Honti Hanna, Szandi vagy Lui Armstrong hangját utánozta. Nem véletlen, hogy minden dala után vastapstól volt hangos a színházterem és az előadás után közel 1,5 óráig osztott aláírásokat.
 
Jó hír azoknak, akik lemaradtak az eseményről, hogy legközelebb hasonló nagy életmű koncerttel 2018. őszén, Balázs Fecó énekes, zeneszerző lesz a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ vendége.

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6