Nagy várakozás előzte meg a márciusi rocktalálkozót. Talán ennek köszönhető, hogy majdnem rekordot döntött a nézőszám, hisz több, mint 200 rockzenére éhes szempár várta, hogy húrok közé csapjanak a zenekarok.
 
Elsőként a tarcsai Leponexx alapozta meg az est hangulatát. Saját dalokkal borzolták a kedélyeket, amik igen csak jól sültek el. Legnépszerűbb dalukat ráadásként visszatapsolta a közönség.
 
Másodikként az új énekessel felálló Waste of Skin lépett a világmegváltó deszkákra. Arany Máté neve ismerősen csenghet a megyei rockerek között.
 
A Termimámor zenekar is saját dalokkal készült a nagyérdeműnek. Öt éves bandáról beszélünk, így az összeszokottság lejött a színpadról. Az együttes 10/10 –esnek értékelte az estét, a közönség pedig az ő koncertjüket. 
 
A szeghalmi Mudfield csapata épp egy országjáró turné két állomása közé szúrta be a békési koncertet. Mudfield pólós srácok várták őket az első sorban, majd elég hamar megtelt az egész nézőtér is. Talán a legjobban várt koncert volt az est folyamán. A legnagyobb slágereiket brutális energiával tolták az arcunkba.
 
A békési székhelyű Copiers Rock Band zárta az estét. Többek között P.mobil, P.Box, Bikini, Edda, Piramis és Tankcsapda dalok szólaltak meg, amire már a fiatalabb generáció mellett az öreg rockerek is előmerészkedtek a söntés mellől. 
 
Összességében egy szuper hangulatú estén vagyunk túl és várjuk a folytatást. Köszönet még egyszer mind az öt bandának, hogy vállalták a fellépést. Nem utolsó sorban köszönet minden segítőnek, aki hozzájárult az est sikerességéhez. Pálfi Zolinak a hangosítást, István Petinek és Varga Zolinak a gyors és zökkenőmentes átszerelést, Tóth Tominak a fotókat, Kiss László Zoárdnak és Balogh Márknak a fényezést, Gulyás Máténak és Budai Attilának a technikai előkészületeket…
 
Találkozunk hamarosan, a novemberi Békési Rockzenekarok Találkozóján!
 

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6