Fenntartható élet?
Élhető világ – természetes műveltség
Az Életfa Kulturális Alapítvány, a Közös Pont Egyesület és a Békés Városi Kulturális Központ népfőiskolai előadássorozatot indít, melyben arra az alapkérdésre keressük a választ, hogy mi az egyén és a kisközösség szerepe a fenntartható rendszerek kialakításában és működtetésében.
Szeretettel hívjuk és várjuk 2008. október 22-én (szerdán) 18 órakor a Békés Városi Kulturális Központ Kápolnatermébe Hetesi Zsolt: Súlyos jövőbeli kihívások – Fenntartható élet? című előadására.
Az előadás bevezető gondolata:
"Nehéz felfogni a mai ember számára, hogy milyen válságos helyzetben vagyunk, milyen nehézségekbe sodortuk magunkat saját életformánk következtében és annak folytathatóságának érdekében. Nemzedékünk meg fogja érni a körülöttünk lévő mesterséges világ fokozatosan gyorsuló, hatványozott ütemű összeomlását. Felidézek néhány olyan nehézséget, vagy ha tetszik kihívást, melyek előttünk tornyosulva egyelőre lehetetlenné egy olyan jövő képét, melyet talán elképzeltünk magunknak. Az első ilyen nehézség a bolygó éghajlatának nyilvánvaló változása. Önmagában ez is elég lenne ahhoz, hogy aggodalommal szemléljük jövőnket, még inkább gyermekeink jövőjét, de további, és még megoldhatatlanabb gond az agyonhallgatott erőforrásválság. Ez olyan komoly, hogy tíz éven belül egyre élesebben kirajzolódva rendezetlenségbe taszíthatja társadalmunkat."
Az előadás után lehetőség lesz a hallottak megbeszélésére.
Cím: Békés, Jantyik Mátyás u. 23-25.
Belépődíj nincs, de egyéni döntés alapján a rendezvény támogatását köszönettel vesszük.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Az előadásokkal kapcsolatban további információ Koszecz Sándortól kérhető a 0620/569-80-58-as telefonszámon, vagy az eletfa@eletfa.hu fényposta címen.
Hetesi Zsolt fentebb idézett tanulmánya teljes egészében elolvasható a http://eletfa.info/letoltes/hetesi_szakjelentes.pdf címen.
Azoknak akik nem békésiek……..
A Békéscsabáról érkezők autóval a Csíkos utcai parkolóban, vagy korlátozott számban a Jantyik utcában tudnak parkolni. A buszpályaudvar gyalog kb. 5 percre van a Kulturális Központtól. A buszok Békéscsaba és Békés között fél óránként járnak, menetidő 15-20 perc.
Buszindulás Békéscsabáról Békésre: 16:55, 17:17
Visszaút Békésről Békéscsabára: 19:20, 19:50, 21:00, 21:15.