A Békés Megyei IBSEN Kht. Kulturális Irodája Békés Megye Képviselő-testülete támogatásával Kapunyitogató néven programsorozatot tervez, olyan Békés megyei kistelepüléseken, ahol a helyi művelődési ház nincs folyamatosan nyitva. A tervek alapján ezek a közművelődési színterek komplex program keretében legalább egy hétre újra kinyitják 2009-ben kapuikat.
A programsorozat előkészítése céljából a Békés Megyei IBSEN Kht. Kulturális Irodájának három munkatársa a közelmúltban Hunya községbe látogatott el. A 772 lelket számláló település polgármestere – Petényi Szilárdné – elmondta terveit a község szépítésével és kulturális életének fellendítésével kapcsolatban. Jó volt látni, hogy a mai időkben is mire képes a közösség összetartása: az utcák tiszták és rendezettek voltak, látható az erőfeszítés az egységes településkép kialakítására. A polgármesterasszony örömmel fogadta a Kapunyitogató ötletét, ígérete szerint minden tőle telhető segítséget megad, hogy a rendezvények beteljesítsék a hozzájuk fűzött reményeket. Odaadása példa értékű lehet kollégái számára.