Navigáció

XXXIII. BÉKÉS-TARHOSI ZENEI NAPOK 2009. JÚNIUS 22 – JÚLIUS 12.

Alapító: Gulyás György (1916-1993)
       
Rendezők:
Békés Város Önkormányzata
Békés-tarhosi Baráti Kör
Alapfokú Művészeti Tagiskola, Békés
Békés Városi Kulturális Központ – www.bekesikultura.hu

Kedves Olvasó!

Kulturális kincseink, helyi értékeink között kiemelkedő helyet foglal el Békés–Tarhos öröksége, amely változatos nyári rendezvényként immár harminchárom éve jelent üde színfoltot városunk, s egyúttal Békés megye közéletében.
A zenei napok töretlen népszerűségének talán legnagyobb oka a változatosságában rejlik. Mint minden évben, az idén is sok – a zeneművészet iránt érdeklődők számára jó néhány csemegét is tartogató – programot kínálunk Önnek. A kultúra, a muzsika, a szórakozás szorosan összekapcsolódó területei mellett, ismét szeretettel várjuk magyar anyanyelvünk elhivatott ápolóit is.  
A XXXIII. Békés–tarhosi Zenei Napok azonban nem csupán rendezvények sokasága, hanem főhajtás, tisztelgés az éppen 55 évvel ezelőtt megszüntetett énekiskola hagyományának, régi tanárainak, diákjainak soha nem halványuló alakja előtt. Békés város szinte valamennyi kulturális és oktatási intézménye, nagyobb keresztény felekezete részt vállalt a 2009-es programsorozat megvalósításában.
Ön azzal, hogy most kézbe vette kedvcsináló programfüzetünket, máris megtette az első lépést az idei nyár egyik kiemelkedő, meglepetésekkel teli élménye felé. Válogasson bátran e kiadvány lehetőségei között, és látogasson el családjával, barátaival a koncertekre, tekintse meg kiállításainkat.

Békés, 2009. június

Izsó Gábor
Békés város polgármestere

 
Beharangozó
Június 20. szombat 15 óra
Békés-tarhosi Hírharang a Gyulai Várfürdőben, Fellép a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar

Június 22. hétfő 16 óra
Kávéházi muzsika a Juhász Cukrászdában, Fellépnek az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei

Június 22. hétfő 19 óra
A Békés Megyei Körös Kürt Quartet sramlizenét játszik a Nagyház Pinceborozóban
Közreműködők:
Bagoly László, Bereczki Gábor, Jármi József, Puskás Sándor

A beharangozó rendezvényeire a belépés ingyenes.

Hangversenyek, kísérőrendezvények

Június 23. kedd 8 óra
Piactéri muzsika, Fellépnek az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai

Június 23. kedd 16 óra
A Városi Ifjúsági Fúvószenekar ünnepi térzenéje a Széchenyi téren.
Vezényel: Bagoly László

Június 23. kedd 16.30 óra
Alföldi szűcshímzések Szabóné T. Nagy Zsófia alkotásaiból a Békési Galériában.
A kiállítást megnyitja: Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége elnöke

Június 23. kedd 19 óra, Békés Városi Kulturális Központ

A XXXIII. BÉKÉS-TARHOSI ZENEI NAPOK NYITÓHANGVERSENYE

Köszöntőt mond:
Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke
Műsor:
Mendelssohn: Hebridák nyitány
Haydn: D-dúr zongoraverseny
Előadja Tóth Péter zongoraművész
szünet
Händel: Tűzijáték – szvit
Händel: Vízizene
Közreműködik:
Békés Megyei Szimfonikus Zenekar
Tóth Péter zongoraművész

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar 1959 őszén alakult, Békéscsabai Szimfonikus Zenekar néven. Alapítója és első karmestere Sárhelyi Jenő, a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója, aki az együttes első 12 évének művészeti vezetője is volt. A tagok az iskola tanárai, felsőbb évfolyamos növendékei, a színház zenészei, a helyi katonazenekar tagjai valamint lelkes amatőr muzsikusok voltak.
Az együttes szimfonikus zenekarrá 1971-ben, Jancsovics Antal karmesteri működése idején vált. Azóta Füzesséry Tibor, Cser Miklós, Molnár László, Martos László, Sugár Miklós, Gál Tamás, Nagy Zsolt és Gémesi Géza dirigálta a zenekart.
A jelenlegi karmester és művészeti vezető Somogyi-Tóth Dániel, aki 2007 novembere óta irányítja a zenekar szakmai munkáját.
Az együttes hagyományosan a filharmóniai koncertek, megyei kultúra napi ünnepségek, újévi, jótékonysági- és ifjúsági koncertek állandó közreműködője.
Az együttes neve 2008. május 19-én változott Békéscsabai Szimfonikus Zenekarról ünnepélyes keretek között Békés Megyei Szimfonikus Zenekarra.
A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar 2009-ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.


      (Békés Megyei Szimfonikus Zenekar)

Június 24. szerda 19 óra

Zenés áhítat a Baptista Imaházban.
Közreműködnek a Nemzetközi Kürtkurzus művésztanárai és hallgatói

Június 25. csütörtök 14 óra
„55 éve szűnt meg a Békés-tarhosi Énekiskola” című kiállítás megnyitója a Városházán
A kiállítást rendezte és megnyitja: Sápiné Turcsányi Ildikó főmuzeológus

Június 25. csütörtök 19 óra, Békési Galéria

Budapest Saxophone Quartet hangversenye

Műsor:
Vivaldi-Bach:a -moll concerto
Bartók:Magyar képek
Romero:Latin-amerikai kvártett
Rossiniada (válogatás Rossini operáiból)
Piazzolla : Muerte del Angel

A Budapest Saxophone Quartet 1995-ben alakult, első magyar klasszikus szaxofon kvartettként. 1997-től koncerteznek folyamatosan belföldön és külföldön egyaránt.
Több mesterkurzuson vettek részt, bécsi, holland, amerikai és francia professzoroknál. 2 év alatt 5 nemzetközi versenyen, külföldön 6 díjat, itthon pedig 2 ízben nyertek I. díjat a Zeneakadémia előadói versenyén. Többször játszottak szimfonikus és koncertfúvós zenekari kísérettel. Eddig több mint 12 országban koncerteztek. Hat önálló lemezt készítettek, valamint közreműködtek más előadók lemezén is. Koncertjüket az MTV 1 rögzítette, és filmet is készített az együttesről, melyet több alkalommal is műsorra tűzött. 2000-ben elnyerték a világ vezető szaxofon gyárának, a párizsi SELMER cég kizárólagos reklámszerződését. A Budapest Saxophone Quartet tagjai 2004-ben szereztek diplomát a Párizsi Zeneakadémia doktori képzésén.


     (Budapest Saxophone Quartet)

Június 26. péntek 10 óra
„MAGVETÉS” REFORMÁTUS KONFERENCIA KÁLVIN JÁNOSRÓL
„Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.” (2 Kor 9,6.)

BÉKÉS, 2009. június 26. péntek 10 óra
Helyszín: Református Templom (Megnyitó)
Békési Galéria (főtér, könyvtár épülete)

10.00 óra – Kálvin Jánosról emlékkiállítás és a konferencia megnyitása a református templomban: Katona Gyula református lelkipásztor (Békés)

A megnyitó és a kiállítás megtekintése után a résztvevők átmennek a Galériába

„A”: KÁLVIN AZ EMBER
1. 10.30 Kálvin és kora – Bagita Attila gimnáziumi tanár (SZKI Református Gimnázium, Békés)
2. 10.55 Az állam és egyház kapcsolatrendszere Kálvin gyakorlatában – dr. Petneházi Zsigmond ügyvéd, meghívott óraadó (SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék)

kávészünet

„B”: KÁLVIN A TUDÓS TEOLÓGUS
1. 12.00 Kálvin valláspedagógiája: Katona Gyula lelkipásztor-vallástanár (Békés)
2. 12.25 Kálvin teológiája – dr. Hegedűs Lóránd nyugalmazott püspök (Budapest)

13.15 Zárszó: Izsó Gábor Békés város polgármestere

13.30 állófogadás

Az előadásokon való részvétel díjtalan.
Részletekről előzetesen tájékozódhat a Református Lelkészi Hivatalban személyesen vagy telefonon: 66/411-357, illetve a Békési Református Egyház honlapján:
www.bekesireformatusok.hu
E-mail: brefegyh@t-online.hu
A konferencia költségeire támogató adományokat köszönettel elfogadunk!

Június 26 péntek 19 óra, Békés Városi Kulturális Központ

Nemzetközi Kürtkurzus záróhangversenye, közreműködnek a kurzus művésztanárai és hallgatói

Június 27. szombat 11 óra, Békési Galéria
Csuta György „Pillanatok” című kiállításának megnyitója
A kiállítást megnyitja: Szepes Hédi művészettörténész, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa


              (Csuta György)

Június 27. szombat 18 óra, Békés Városi Kulturális Központ Kápolna terme

Apáti-Nagy Lajos „KépZene – PixelHarmóniák” című fotókiállításának megnyitója
A kiállítást megnyitja: Vámos Zoltán operatőr


                    (Apáti-Nagy Lajos)

Június 27. szombat 19 óra, Békés Városi Kulturális Központ

Fuvolakurzus záróhangversenye, közreműködnek a kurzus művésztanárai és hallgatói

Június 28. vasárnap, Békési Galéria

Fejes String Quartet hangversenye

Műsor:
Haydn: Vonósnégyes Op.54. Nr. 1.
Bartók: 2. Vonósnégyes
Glasunov: Novelette Nr.1.

A Fejes String Quartet 2006-ban alakult. A négy zenész hamar felismerte, hogy a „zenei szellemek házasságát” tovább kell vinniük. A hivatásos zenészek (mindannyian a Királyi Skót Nemzeti Zenekar tagjai) zeneileg, mentálisan és hangzásban is egy hullámhosszon voltak, úgy gondolták hát, hogy quartet-té alakulnak.
A Királyi Skót Nemzeti Zenekar tagjaiként a Quartet híre egyre messzebbre elkerült és számos zenei klubba és találkozóhelyre meghívták őket játszani Skócia szerte. Meghívást kaptak többek között az Amerikai Egyesült Államokba, és a Békés-tarhosi Zenei Napokra is.


             (Fejes String Quartet)

Június 29. hétfő 19 óra, Református Templom

„Variációk egy orgonára” – Kovács Szilárd orgona¬művész hangversenye
Közreműködik a Szegedi Tudományegyetem Zene¬mű¬vészeti Főiskolai Karának Gregorián énekegyüttese
Vezényel: Szudi Mária karvezető


                    (Kovács Szilárd)

Június 30. kedd 19.30 óra, Békés Városi Kulturális Központ

Két Szokolay
Szokolay Balázs (Liszt-díjas zongoraművész) és Szokolay Dongó Balázs (a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa, népi fúvós hangszeres szólista) közös koncertje

Műsor:
Három Csík megyei népdal
Székely furulyazene
Kolindák (első kötet)
Kolindák furulyán
Gyermekeknek
Gyermekeknek témái népzeneként
Csángó furulyazene
Allegro Barbaro
Nem vagy leány… dudazene a 15 magyar parasztdal nyomán
15 magyar parasztdalból válogatás
Vázlatok
Vázlatok téma furulya
Improvizáciok magyar parasztdalokra
Improvizáciok magyar parasztdalokra témái népzeneként

A két muzsikus először a ’80-as évek végén találkozott és 1999-ben kezdett el együtt dolgozni. Eleinte a szél minduntalan összesodorta őket különböző produkciókban, ahol a „duett” összetéveszthetetlen hangzása gazdagította a zenék sokféle stílusát.
Műsorukban közös érdeklődésüknek megfelelően Bartók Béla művei, valamint kárpát-medencei népzenék csendülnek fel. Így kerülhet egymás mellé az Allegro Barbaro és a csángó táncmuzsika, amelyekben egymásra rímelő mondanivalót vélnek felfedezni.
Bár az est során több egzotikus kárpát-medencei hangszer is megszólal, mégsem akarnak zenetudományi fejtegetésekbe bocsátkozni, vagy pusztán hangszerbemutatót tartani. Egyszerűen csak élményt szeretnének nyújtani.


                    ( A Két Szokolay)

Július 1. szerda 19 óra, Békés Városi Könyvtár

Csöndes kiáltvány a vesztesekért
Meister Éva színművésznő zenés-verses pódiumműsora
A műsort összeállította és rendezte: Molnár H. Lajos író

A műsorban Bogdán László, Czegő Zoltán, Csiki László, Farkas Árpád, Ferenczes István, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Kiss Dénes, Kovács András Ferenc, Magyari Lajos, Székely János, Szőcs Géza és Szőcs Kálmán művei hangzanak el.


               (Meister Éva)

Július 2. csütörtök 19 óra, Római Katolikus Templom

Hárfa – trombita est
Maros Éva hárfaművész és Geiger György trombitaművész hangversenye

Műsor:
1.    G.F. Händel : Ária, változatokkal
2.    J.S. Bach: Largo (g-moll hegedűversenyből)
3.    G. F. Händel: Passacaglia (hárfa szóló)
4.    A. Marcallo: Adagio
5.    A. Vivaldi: Allegro
6.    Cabeson: Pavane (hárfa szóló)
7.    G.F. Telemann: Három tétel a kánonszonátákból (trombitaszóló play-back-kel)
8.    Greenslewes variációk (egy ír népdalra)
SZÜNET (3 perc)
1.    F. Schubert: AVE Maria
2.    Cl. Debussy: Holdfény (hárfa szólóra)
3.    G. Bizet: Habanera (Carmen operából)
4.    Liszt Ferenc: Ha álmom mély…
5.    Bartók Béla: Este a székelyeknél
6.    Maros Rudolf: Hárfa Szvit
7.    P. Csajkovszkij: Nápolyi tánc (Hattyúk tava c. balettból)
8.    R. Korszakov: A dongó

Július 3. péntek 16 óra, Tarhos, Zenepavilon

Kórustalálkozó
Megnyitót mond: Varga Sándor, a Békés-tarhosi Baráti Kör alapító tagja
Művészeti tikár: Sebestyénné Farkas Ilona karnagy

Meghívott kórusok:
Bárdos Lajos Vegyeskar (Szentes), vezényel: Nagy János
Chopin Kórus (Békéscsaba), vezényel: Rázga Józsefné
Erkel Ferenc Vegyeskar (Gyula), vezényel: Perlaki Attila
Hunyadi Véndiák Kórus (Budapest), vezényel: Sebestyénné Farkas Ilona
Kicsinyek Kórusa (Budapest), vezényel: Sebőkné Kós Szilvia

Július 3. péntek 19.30 óra, Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely

A Nemzetközi Vonószenekari Tábor hangversenye
Vezényel: Werner Gábor

Július 4. szombat 10.30 óra, Békés, Alapfokú Művészeti Iskola

A Békés-tarhosi Baráti Kör közgyűlése
A közgyűlést vezeti: Mező Imre, a Békés-tarhosi Baráti Kör elnöke
A közgyűlést követően Gulyás György emléktáblájának, valamint Kodály Zoltán szobrának koszorúzása.

Július 4. szombat 19 óra, Békés Városi Kulturális Központ

Nemzetközi Vonószenekari Tábor záróhangversenye – In memoriam Bozay Attila
Vezényel: Werner Gábor

Műsor:
Haydn: a-dur Divertimento
Vivaldi: d-dur hegedűverseny
Szólista: Kurgyis András
Szugar: Concertino
Szólista: Rácz Bettina
Bozay Attila: Divertimento
Bozay Attila zeneszerzőre emlékezik pályatársa, Mező Imre

Bozay Attila
A békés-tarhosi Gimnáziumba járt, valamint a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Szelényi István vezetésével folytatott zeneszerzés tanulmányokat. 1957–62 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakos hallgatója volt, Farkas Ferenc növendékeként.
1963–64-ben a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés és zeneelmélet tanára volt, majd 1966-ig zenei szerkesztőként dolgozott a Magyar Rádiónál. 1967-ben az Unesco ösztöndíjasaként fél évet töltött Párizsban. 1990–93-ig a Nemzeti Filharmónia igazgatója volt. 1979-től haláláig a Zeneakadémián tanított.
Sírfelirata a Farkasréti-temetőben: "Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!" (Madách Imre: Az ember tragédiája, 15. szín)


              ( Bozay Attila 1939-1999)

Július 5. vasárnap 19 óra, Békés Városi Kulturális Központ

Haydn és a magyar zenei hagyomány
A Jánosi Együttes hangversenye
Közreműködik a Békés Megyei Szimfonikusok Kamarazenekara

Joseph Haydn 1761-től 1790-ig Magyarországon élt és dolgozott az Eszterházy család zenei életének egyik irányítójaként.
Itteni szolgálatának idején kezdte a magyar nemesség egy része a már-már elfeledett hagyományos magyar táncokat divatoztatni. A táncok zenei kíséretének feladatát kezdetben – a kor európai divatjának megfelelően – képzett uradalmi vonós zenészek látták el, akik azonban később, a vonós együttesek iránt megnőtt sajátos igényt már nem tudták kielégíteni. Ez hívta életre az uradalmakban szolgáló vonós triók, kvartettek mintájára a vonós cigánybandákat, amelyek még hosszú ideig (kb. a 19. század közepéig) elsősorban a nemesség igényeit szolgálták ki. Ezek a kis együttesek az akkoriban Európa-szerte legkedveltebb vonós hangszereket használták, de létszámukat és összetételüket a sajátos magyar igények alakították ki. A rendszerint négytagú együttesek repertoárja jórészt a hagyományos, és ekkor még általánosan ismert magyar táncdallamokból állt.
Ezekből hallható válogatás műsorukban, olyan formában, hogy a Haydn művek megfelelő részletei mellett felcsendülnek a korabeli magyar dallamok is.
A műsor alapja egyrészt az a több mint húsz éve tartó kutatómunka, amely során a műsor szerkesztője a XVIII. századi magyar hangszeres zenei gyűjtemények anyagát a még helyenként máig megmaradt falusi vonós tánczenével hasonlította össze. Másrészt e munka folytatásaként Haydn művek és korabeli magyar tánczenei gyűjtemények összehasonlító elemzése során a zeneszerző száznál is több művében, eddig több mint harminc XVIII. századi magyar táncdallamot azonosított.
A műsorban Haydn műveinek részletei mellett megszólalnak az azokban felismerhető XVIII. századi magyar táncok, valamint ezek néphagyományban megőrzött formái.
    A műsort szerkesztette: Jánosi András


                       (Jánosi Együttes)

Július 9–12.

Nemzetközi Néptánc, Népzenei és Világzenei Fesztivál a Békés Városi Kulturális Központban
Társrendező: Belencéres Alapítvány
Meghívott vendégeink: "Klások" Néptáncegyüttes Szlovákiából és a „Kunovjan” Néptáncegyüttes Csehországból

Július 9. csütörtök 19.00 óra
Békési Belencéres Táncház

Július 10. péntek 19.00 óra
Nemzetközi Néptáncfesztivál Fesztivál Táncháza

Július 11. szombat 18.00 óra
Nemzetközi Néptánc Fesztivál Gálaműsora

Július 12. vasárnap 19.00 óra
A Nemzetközi Néptánc, Népzenei és Világzenei Fesztivál záróestje, közreműködik a Palmetta Zenekar

Kurzusok, továbbképzések
Június 22–26.
Békés Városi Kulturális Központ

Nemzetközi Kürtkurzus
Művészeti vezető: Tarjáni Ferenc kürtművész (Budapest)

Művésztanárok: Szilágyi Pálma kürt (Budapest), ifj. Tarjáni Ferenc kürt (Budapest), Ritter Oszkár zongora (Újvidék), Szabó Teréz zongora (Budapest)

Kurzusvezető:
Koszecz Sándor, a Békés Városi Kulturális Központ igazgatója

Június 23–27.
Békés, Alapfokú Művészeti Tagiskola

Nemzetközi Fuvolakurzus
Művészeti vezető: Matuz István fuvolaművész (Debrecen)

Művésztanárok:
Ittzés Gergely – fuvola (Győr), Kozma András – fuvola (Debrecen), Regős Imre – fuvola (Debrecen), Kancsár Vera – zongora (Budapest), Király Márta – zongora (Debrecen), Granik Anna – zongora (Budapest)

Kurzusvezető:
Szilágyi Erzsébet, a Békés Városi Kulturális Központ igazgató helyettese

Június 28 – július 4.
Békés, Alapfokú Művészeti Tagiskola

Nemzetközi Vonószenekari Tábor és Kurzus
Karmester: Werner Gábor (Budapest)

Művészeti vezető:
S. Dobos Márta hegedűművész (Szeged), Papp László gordonkaművész (Debrecen)

Tanárok:
Bernadett Előd – hegedű (Lausanne), Nagyné Bodon Ilona – hegedű (Békés), Dr. Paral Attiláné – hegedű (Békéscsaba), Sándor Ottó – gordonka (Gyula), Nátor Éva – zongora (Békéscsaba), Bereczki Julianna – zongora (Békés)

Kurzusvezető:
Bagoly László, az Alapfokú Művészeti Tagiskola tagintézményvezetője

Június 29 – július 4.
Békés, Szegedi Kis István Református Gimnázium

Szép Magyar Beszéd – anyanyelvi tábor

Szakmai vezető:
dr. Virágné dr. Horváth Erzsébet főiskolai docens (Békéscsaba)

Tanfolyamvezető:
Vámos László
a Békés-tarhosi Baráti Kör tiszteletbeli elnöke

Július 6–12.
Békés Városi Kulturális Központ

Népzenei kurzus

Művészeti vezető: Jánosi András népzenész

További információ és jegyelővétel:

Fesztiválközpont: Békés Városi Kulturális Központ,
5630 Békés, Jantyik Mátyás u. 23–25., telefon/fax: 66/411-142
honlap: www.bekesikultura.hu
e-mail: bekesikultura@bekesikultura.hu

Békés Városi Könyvtár
5630 Békés, Széchenyi tér 4. Tel./fax: 66/411-171

Alapfokú Művészeti Tagiskola
5630 Békés, Petőfi u. 1. Tel./fax: 66/411-819

Filharmónia Kht. Békés megyei irodája
5600 Békéscsaba, Andrássy út 24-28. Tel./fax: 66/442-120

Belépőjegy: 800 Ft • Nyugdíjas- és diákjegy: 500 Ft a koncertek helyszínein is válthatók.
A teljes fesztiválra bérlet váltható 5000 Ft-os egységáron.
A Békés Városi Kulturális Központ Sodexo Kultúra utalvány és Cadhoc Művelődési- és Kultúrcsekk elfogadó hely.
Váltsa be nálunk utalványát!

Szállás, Vendéglátás
•    Dübögő Szálloda, Étterem és Esküvőház és Barlang Pizzéria
5630 Békés, Szánthó A. u. 2., tel.: 06-66/510-410
E-mail: dubogo@dubogo.hu • www.dubogo.hu
•    Farkas Gyula Közoktatási Intézmény Németh László Középiskolai Kollégiuma
5630 Békés, Petőfi u. 5–7.
Tel.: 06-66/411-982, 06-20/293-1653
E-mail: bekes@fgyki.hu •  www.fgyki.hu
•    Szegedi Kis István Református Gimnázium Kollégiuma
5630 Békés, Petőfi u. 11., tel.: 06-66/411-867
E-mail: refgimi@szkirg.com • www.szkirg.com
•    Bagoly Vendéglő
5630 Békés, Erzsébet Liget 1.
Tel.: 06-66/412-077, 06-70/537-5680
•    Nagyház Pinceborozó
5630 Békés, Széchenyi tér 6., tel.: 06-30/608-0358

Békés-tarhosi Zenei Napok 2009
Felelős kiadó: Koszecz Sándor, a Békés Városi Kulturális Központ igazgatója
Grafikai munkák, nyomdai előkészítés: Reproform Bt.
Nyomdai kivitelezés: Békés Print Kft.