Navigáció

Clussmann Dorina cikke az idei társastánc – táborról

Augusztus van, lassan vége a nyárnak. Ismét kezembe veszem tollam, és összefoglalom azt, hogy mi is történt ezen a nyáron a Fregolina Társastánc Klubbal.  
Az év végi záró gála után mindenki lelkesen várta a tánctábort. Úgy tűnt, szinte minden táncos jelen lesz az augusztus 1.-5.-éig megrendezett programon. Telt a nyár és mire odakerült a sor a táncosok lelkesedése mintha fogyni látszott volna. Úgy nézett ki, hogy elmarad a tábor, nem volt elég jelentkező a határidő napján. Azok a táncosok, akik már jelentkeztek, szomorúan hallották a hírt. De csoda történt. Vagy talán nem is annyira a csoda, hanem a szervezők keze, mégis csak létrehozta a tábort. A jelentkezési határidő után néhány nappal, táncosok „ezrei” szállták meg a Művelődési Központot a tánctáborra jelentkezve. Így hát létre jöhetett az, amit már mindenki nagyon várt.
Augusztus 1.-én 8 órakor Kenyeres Csaba és Molnár Mária egyeztették a táncosokkal a napi programot. A jelenlévőknek minden nap két órájuk volt, egy délelőtt és egy délután. Az egyik csoportnak reggel 9-től fél 11-ig volt az első órája, majd délután 1-től fél 3-ig, a másik csoportnak fél 11-től délig, és fél 3-tól 4-ig.  Minden nap egy rendszer szerint zajlott. Délelőtt mindig standard táncokat, délután pedig latin táncokat tanulhattunk. Nem minden esetben van itt szó új koreográfiáról, a táncosok javíthattak a tartásukon, csípő mozgásukon, lábvezetésükön.
Mindez nem volt egyszerű dolog. És amikor már az ember kicsit fáradt, lankad a figyelme, olyankor már nem arra megy a lába, amerre szeretné. Ezért a párosok néha egymásba gabalyodtak, összeakadtak, vagy esetleg együtt pottyantak nevetve a földre. Mind ez viccesen hangzik, de ennek ellenére kőkeményen dolgozott minden táncos. Ez abból is lemérhető, hogy az utolsó napra ki kisebb ki nagyobb „sérülésekkel” zárta a tábort.
A tábor utolsó napján minden résztvevő, egy nagy pizzázáson vett részt, ezt pedig egy „zenés-táncos mulatság” követett. Itt mindkét csoport felszabadultan együtt „örült” a közös munkának, amit tánccal ünnepeltek meg.  
A táncosok mindennap rengeteg új dolgot tanulhattak. Nem csak olyat, amit a táncban használnak, hanem olyat is, ami a mindennapi életben is fontos. Ilyen például a másikra való odafigyelés, a közös munka, a kompromisszum képesség. Emellett a tisztelet és a határok megszabása is szerepet játszott a tábor életében.
Amikor már mindenkinek „lógott a nyelve” a nagy melegben, akkor Kenyeres Csaba tánctanár adott a táncosoknak újabb ösztönző feladatot és egy „leheletnyi” szünetet. Ezúton is minden résztvevő nevében köszönetet mondok Molnár Máriának, illetve a Művelődési központ azon dolgozóinak, akik segítették, hogy létre jöjjön ez a tábor. Nem utolsó sorban köszönet jár Kenyeres Csabának, aki egy hetet a nyarából a táncosokra szánt, és keményen dolgozott és dolgoztatott a kitűzött eredmény érdekében.
Remélhetően a táncosok munkája meg fog jelenni az októberben megrendezett 2. Fregolina kupán is.         

Clussmann Dorina