Az Életfa Kulturális Alapítvány immár több mint tizenöt éve szervez és rendez hagyományos műveltségünk szellemiségére és lelkületére épülő programokat.
A közelmúltban nyilvánvalóvá lett válság újra felteszi a kérdést, hogy mi közünk van hagyományainkhoz itt a huszonegyedik század elején? Amennyiben műveltségünkben csupán a régmúlt szép emlékeit vagyunk hajlandók keresni és megtalálni, akkor egyre kevesebb…
Ha a felszín mögött a rendszert is vizsgáljuk és a felszín mögötti magot keressük, akkor a válság közepette azt láthatjuk, hogy hagyományos műveltségünk szerves élő rendszerként képes eligazítani bennünket. Nehezen lehetne ökológiaibb, fenntarthatóbb műveltséget elképzelni, mint azt, amely lényege szerint egylényegű azzal a természettel és épített környezettel, melyben életét szervezi.
Mára megszervezték magukat az egyes műveltségi területekhez tartozó körök, a kézművesek, a természetgyógyászok, a biokultúrával foglalkozók és sokan mások. Ahhoz azonban, hogy az eredendő egység újra megerősödjön, szükséges, hogy a helyi értékekre épülve ezen körök szellemi társaikkal találkozhassanak. Adott legyen az átjárás az egyes szakmai területek között. Ugyanakkor fontos cél az is, hogy az érdeklődők számára olyan ismeretterjesztő alkalmakat kínáljunk, amelyet műhelyeinkben közvetlenül ki is próbálhatnak és a mindennapi életünkben is folyamatosan gyakorolhatnak. Ennek érdekében szervezzük népfőiskolai kezdeményezésünket.
Olyan hétvégi alkalmat kínálunk, melyben jelen van nemcsak az ismeretterjesztés, hanem a hozzá kapcsolódó gyakorlati műhelymunka is. Nemcsak beszélünk helyi értékeinkről, de célunk szerint a mindennapi cselekvéseink részévé kívánjuk tenni azt a műveltséget, mely eddig is megtartott minket és reményeink szerint ezután is jövőnk alapja lehet.
A népfőiskola harmadik alkalma 2010. február 13-án szombaton 9 órakor kezdődik a Békés Városi Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.).
További tervezett időpontok:
2010. március 27.
Minden érdeklődőt szeretettel várnunk:
Életfa Kulturális Alapítvány,
Békés Városi Kulturális Központ, Közös Pont Egyesület
A Békési Örökség Népfőiskola harmadik alkalmának tervezett programja:
2010. február 13. szombat
9.00 – 9.40 Szonda István: Farsangi ünnepkör jeles napjai
9.40 – 10.30 Kaszás Ákos: Szűr-Aba-Nemez
10.30 – 10.50 Szünet
10.50 – 12.00 Tóth Zoltán József: A Szent Korona tan és időszerűsége
12.00– 13.00 „Terülj, terülj asztalkám” – büféebéd a Békés és Környéke Biokultúra Közhasznú Egyesület közreműködésével, közben „Receptklub”
13.00 – 16.00 Műhelymunkák a Kulturális Központ termeiben. Ebben az idősávban egy időben több műhely működik.
Teremíjászat a Békési Szabadidős Íjász Klub közreműködésével
Nemezkészítés Kaszás Ákos vezetésével
KörösKör működése a gyakorlatban – kérdezz-felelek, cserebere – tagfelvétel
Kézműves műhelyek a farsang ünnepkörre épülve Adorján Lászlóné és Balog Gáborné vezetésével
15.00 -16.00 Kiszeégetés az „Ó- Fehér Körös” partján Komlódi Anna vezetésével
16.00 – Belencéres táncház – Néptáncot tanít Mahovics Tamás
Közreműködnek a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai és a Suttyomba Zenekar.
A délelőtti szakmai előadások alatt Komlódi Anna vezetésével a februári hónaphoz kötődő farsangi témával kapcsolatos játszóház várja a rendezvényre érkező szülők gyerekeit, délután pedig a családok közösen folytathatják a tevékenységeket.