Navigáció

16 nap alatt 20 helyszínen 34 rendezvény várta látogatóit, mert "a zene mindenkié"

Jövőre már 35. jubileumát ünnepli az évtizedes hagyományokkal rendelkező Békés-tarhosi Zenei Napok. Az idei két hetes programkínálat bővült a kezdeti évekéhez képest, akár összművészetinek is tekinthető a széles repertoár, melyben a komolyzenei hangversenyek mellett rendhagyó bábelőadás, kiállítás megnyitó, dokumentumfilm – vetítés, zenés irodalmi est és néptáncfesztivál is szórakoztatta a nagyérdeműt.

A nyitóhangversenyen a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar ad tudásából ízelítőt az ifjú karmester, Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. Az est folyamán a békési származású Csökmei Margit trombitaművész előadása emelte a színvonalat.

Mindezt azonban beharangozók előzték meg, Gyulán a Várfürdőben, és ezt a célt szolgálta ezen a nyáron Békésen először az I. Békési Fúvószenekari Találkozó is, melynek különlegessége újdonságában rejlett és abban, hogy a város több pontján invitálta az esti fúvószenekari találkozó hangversenyére a békési vendégeket a négy meghívott fúvós együttes, akikkel mazsorett csoportok is érkeztek. (Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar, Kunszentmártoni Fúvószenekar, Hódmezővásárhelyi Városi Fúvószenekar és Hódkristály Mazsorett Csoport, Csorvási Ifjúsági fúvószenekar és Mazsorett Csoport).

Innentől kezdve pedig szárnyra kaptak a társművészeti bemutatók is. Megnyílt a zenei napok idején a Békés-táji Művészeti Társaság Zene és képzőművészet c. kiállítása a Békési Galériában, láttuk Péhl Gabriella dokumentumfilmjét az egykori Tarhosi Énekiskoláról, ámulhattunk óvodások társaságában a Léghajó c. bábelőadáson, melyet egy békési óvónő, Bagolyné Szűcs Andrea írt, s melynek életre keltése a „Nefelejcs” Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesületnek, a Kistérségi Óvoda Központi tagóvodájának és az Alapfokú Művészeti Tagiskolának volt köszönhető. Szeverényi Barnabás és Horváth Elek zenés irodalmi estjén, mely egyben ősbemutató is volt, Sinka István balladáiból válogattak.
Egyedi hangzásvilágával varázsolt el mindenkit Nagy Ivett hegedűművész és Koltai Katalin gitárművész Hegedű és gitár estje a Szentháromság Plébániatemplomban.

A „Szép Magyar Beszéd” Anyanyelvi Kurzus két napos Olvasáskonferenciával egészült ki, melyen előadók segítségével vitatták meg a magyar nyelv XXI. századi sajátosságait. Erre az időre határon túl és innen is érkeztek érdeklődők.

Orgonahangversenyben és kórusdallamokban sem volt hiány. A Debreceni Kodály Kórus és Karasszon Dezső orgonaművész közösen adott hangversenyt a református templomban és ugyanitt került sor a hagyományos kórustalálkozóra is, melyet 7 éve a volt tarhosi énekiskola diákja Sebestyénné Farkas Ilona, Mona néni hívott életre. Énekeltek a Szentesi Bárdos Lajos Vegyes kar, a Kispesti Gyöngyvirág Kórus, a Gyulai Erkel Ferenc Vegyes kar, a Hunyadi Véndiák Kórus, a Csongrádi Zenebarátok Kórus és a Békéscsabai Bartók Béla Vegyes kar tagjai is.

A hangversenyek mellett a zenei napok bázisát adó Fuvola- és Kürt Kurzusokra, valamint a Vonószenekari Táborra is szép számmal jelentkeztek. A növendékek világhírű tanárok mellett bővíthették tudásukat és adhattak róla számot a záróhangversenyeken. A Baptista Imaházban megrendezett Zenés Áhítaton a Kürtkurzus hallgatói és művésztanárai közreműködtek.

A Körös Kürt Quartet hangversenyét a békési Dübögő étteremben élvezhettük végig.
A fiatalabb generációt képviselte a Békés Városi Kulturális Központban hangversenyt adó Szentpáli Roland és a Solti György Rézfúvós Együttes, míg régi tarhosi barátok gondolataikat a Városháza nagytermében osztották meg egymással, a Békés-tarhosi Baráti Kör közgyűlésén.

Aki elmulasztotta volna a nyitóhangversenyt, vagy újra élvezni szerette volna a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadását, az részt vehetett a kamarazenekar hangversenyén a Békési Galériában.

A zenei napok több mint három évtizedes fennállásának alapgondolata a kodályi örökség köré épült. A kodályi örökségnek viszont a népi kultúra, a népzene az alapja. Ezt a koncepciót világzenével és táncházzal kibővítve erősítettük új rétegek megszólításával.
Tavaly indult a kezdeményezés, hogy a zenei napok idejére szomszédos országokból hívjunk Békésre néptánccsoportokat, így idén a II. Nemzetközi Néptáncfesztivállal váltak teljessé a programok. A szervező, Békés Városi Kulturális Központ nagy örömmel fogadta Békés városában, ebben az évben már másodjára a szlovákiai Podbrezovából érkezett " Klások" Néptánccsoportot és a csehországi, kunovicei "Decka z Kunovic" Gyermek Néptánccsoportot is. Mellettük jó házigazda módjára a Belencéres Néptánegyüttes is bemutatta táncrepertoárját. A néptáncfesztivál kiemelt támogatója a Belencéres Alapítvány mellett (akik egyben társrendezők is voltak) a Békési Szlovák Kisebbségi Önkormányzat volt. A külföldi csoportok négy napig vendégeskedtek Békésen, és fellépésükkel szórakoztatták a közönséget Tarhoson, a IV. Körösök Völgye Folklórfesztiválon és Gyulán, a Körös-Völgyi Sokadalmon a Dél-alföld népművészetének ünnepén is. A II. Nemzetközi Néptáncfesztivál alkalmával a fiatalok bemutatót tartottak a békési piactéren, felvonultak a város fő utcáján, a 470-es úton, az esti táncházakban pedig cseh, szlovák és magyar táncokat tanulhattak az érdeklődők. A legnagyobb sikere a gálaműsoron látott tánckoreográfiáknak volt. Mindkét külföldi csoport élményekkel tele tért vissza hazájába és megígérték, hogy a meghívásunknak jövőre is eleget tesznek.

A főszervező, Békés Városi Kulturális Központ ez úton mond köszönetet mindenkinek, aki a Békés-tarhosi Zenei Napok megszervezésében nyújtott segítséget.

Külön köszönet a támogatóinknak és partnereinknek.
–    Békés Város Önkormányzata
–    Békés Megyei Önkormányzat
–    Belencéres Alapítvány
–    Hidasháti Mezőgazdasági Zrt.
–    Nemzeti Kulturális Alap
–    BékésMátrix
–    Békés Megyei Hírlap
–    Juventus Rádió
–    Békés TV
–    Torony Rádió
–    Békési Újság
–    Balassi Alapítvány
–    Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány „Kodály Zoltán emlékére” Szakalapítvány
–    Filharmónia Nonprofit Kft.
–    Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága

Találkozzunk az 1976 óta minden év nyár elején megrendezett zenei fesztivál 35. jubileumán, 2011-ben is!

Írta: Túri Andrea