Navigáció

A természet csodái a legjobb képeken – Válogatás a naturArt – az Év Természetfotósa 2009 című fotópályázat díjnyertes alkotásaiból.

Helye: Békés Városi Kulturális Központ kápolna terme
(5630 Békés, Jantyik M. u. 23-25.)
A kiállítás megtekinthető: 2010. október 5-től november 2-ig, nyitvatartási időben

A belépés díjtalan!

Immár tizenhetedik alkalommal rendezte meg a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége hazánk, s egyben a közép-európai régió legjelentősebb természetfotós pályázatát. Az elmúlt több mint másfél évtized során a pályázat évről évre újabb  és újabb rekordokat produkált, és ez ebben  az esztendőben sem volt másként. 2009-ben az előző évinél is több, mintegy 200 amatőr és profi természetfotós mérte össze technikai tudását, kreativitását, így a zsűrinek végül több mint 4000 fotográfia közül kellett kiválasztania a legjobbnak ítélt pályaműveket. A hazai fotósélet  s a természetfotózás rangos szakembereiből álló zsűri (Eifert János fotóművész, a zsűri elnöke; Dombovári Tibor fotóművész; Kármán Balázs fotóművész; Lóránt Attila fotográfus, író; Markovics Ferenc fotóművész; Radisics Milán természetfotós, riporter, a naturArt elnöke; ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország vezető szerkesztője) tizenkét kategóriában hirdetett győzteseket és helyezetteket, s emellett tíz különdíjat is odaítélt, köztük a legnagyobb, legfontosabb elismerésekkel: Az év természetfotója, Az év természetfotósa és Az év ifjú természetfotósa díjjal.  A pályázat rangját jelzi, hogy évről évre gyarapodik a támogatók száma is. A főtámogatók (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Dunapack Zrt., Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Természettudományi Múzeum), valamint a támogatók egész sora mellett számos médiatámogató is a kezdeményezés mellé állt, a két legfontosabb díjat – Az Év Természetfotósa és Az Év Természetfotója – pedig a Canon Hungária Kft. ajánlotta fel.
Az előző évi első, kísérleti elektronikus zsűrizés sikerére építve a pályázat második fordulóját 2009-ben is online figyelemmel kísérhették az interneten az érdeklődők. A döntő azonban ezúttal is zárt ajtók mellett zajlott, és a végeredmények is titkosak voltak, egészen a 2009. november 3-án megrendezett ünnepélyes díjátadóig.
A naturArt – Az Év Természetfotósa pályázat méltán vívta ki nemcsak a magyarországi,  de a nemzetközi fotós világ elismerését is. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az elmúlt években alig akadt olyan nemzetközi természetfotós seregszemle, amely kiállításán ne bukkanhattunk volna magyar fotográfusok képeire. A világ alighanem legjelentősebb nemzetközi természetfotós pályázatán, a brit BBC Wildlife Magazine által kiírt Veolia Environment Wildlife Photographer of the Year megmérettetésen három magyar fotós     is elismerésben részesült (Mészáros András, Szabó Dániel és Selmeczi Dániel).
„A gyarapodó számú résztvevő, a növekvő érdeklődés nemcsak számokat jelent, hanem újabb és újabb neveket is. Évről évre egyre többen mennek a természetbe azért, hogy megörökítsék a csodáit, és az újsütetű természetfotósok egyre értékesebb alkotásokkal rukkolnak elő. Hisszük, hogy ebben része van a naturArt munkájának is. Különösen nagy öröm pedig számunkra, hogy egyre több kiváló fiatal fotós hívja fel magára a figyelmet – ez a tény pedig azt jelzi: van utánpótlás, így a jövőben is éppoly megkerülhetetlen lesz a világon a magyar természetfotográfia, mint ma” – foglalta össze a 2009-es pályázat biztató tanulságait Radisics Milán, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke.
A pályázat hagyományaihoz híven a zsűri által legjobbnak ítélt pályaművekből – a díjnyertes fotográfiákkal együtt ezúttal összesen 115 lebilincselő természetfotóból álló – vándorkiállítás január óta járja az országot és a nagyközönség több hazai településen is megtekintheti.