Navigáció

Mint ahogy azt korábbi híreinken is olvashatták, a Békés Városi Kulturális Központ sikeresen pályázott és jelentős támogatást nyert a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055 kódszámú, A kultúra mindenkié – gyermek és ifjúsági szabadidős programok Békésen és környékén elnevezésű projektjével. A pályázati program megvalósításának és lebonyolításának során a Kulturális Központ folyamatosan együttműködik a Békési Kistérségi Óvodával és a Békési Kistérségi Általános Iskola Karacs Teréz Tagintézményével is.

Ez év októberétől e támogatásnak köszönhetően a Békés Városi Kistérségi Óvoda Jantyik utcai Tagóvodájában három olyan új kiscsoportos foglalkozás indulhatott be, melyek során a kicsinyek számára helyben elérhetővé vált a Zeneóvoda, a Gyermek-táncház, valamint „Ügyes manó” néven egy kreatív játszóházi foglalkozás is. A csoportok havi szakkörként működnek, alkalmanként 12-15 fő apróság részvételével, szakképzett csoportvezető irányításával.

Szeptember elején „Betyárok a Bakonyban” című témahéttel kezdődött el a Békési Kistérségi Általános Iskola Karacs Teréz Tagintézményében a TÁMOP 3.2.11-es pályázati program által működtetett csoportok tevékenysége.
A 4 napos témahét keretében 20 fő felső tagozatos diák járt Fenyőfőn, ahonnan számtalan új ismeret- és élményanyaggal tértek vissza.

Október hónapban az alsó tagozatban minden évfolyam számára külön-külön olyan havi napközis foglakozást indítottak el, melynek célja a kulturális és művészeti nevelés, egészségtudatos életmód kialakítása. Évfolyamonként egy-egy alkalommal 40-46 fő vesz részt a programokon.

A felső tagozatos gyerekek Képzőművészeti foglalkozás keretében, hetente ismerkedhetnek és sajátíthatják el a különböző grafikai és festészeti technikákat. A foglalkozásokat alkalmanként 15 fő látogatja.

A 2010/2011-es tanév második félévében a „Hegyek-völgyek között” című témahét során ismételten útra kél 20 fő felső tagozatos. Úti céljuk Szilvásvárad és környéke lesz.