Navigáció
Méltóképpen ünnepelték meg a Békési Kistérségi Iskola Eötvös József Székhelyintézményben a karácsony eljövetelét az 5. és a 6. osztályos tanulók decemberben. A TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055-ös pályázati programba építve egy-egy témahét folyamán 4 napon keresztül, napi négy órában pedagógusok segítségével hangolódtak rá a gyerekek az ünnepvárás hangulatára. Az első nap folyamán készítettek fenyődíszeket, illatos narancsot tűzdeltek tele szegfűszeggel, ki-ki saját fantáziája alapján, hajtogattak csillag és hópihe alakú origamikat, valamint üvegfestékkel téli ablakdekorációkat alkottak. A második napon ismerkedtek a népi karácsonyi hagyományokkal, szalmából díszeket fontak.
A harmadik napon rendhagyó irodalom óra keretében verseltek, szavaltak, karácsonyi műveket olvastak fel egymásnak, kisfilmet vetíttettek a karácsonyvárás hagyományáról. Az utolsó, negyedik napot élvezték a diákok a legjobban, ugyanis nemcsak szellemi táplálékot kaptak útravalóul. Megtanulták a mézeskalács sütésének fortélyát és mindenkinek az ügyességére volt bízva, hogy milyen remekmű születik a keze alatt. Januártól újabb élmények várják őket, de erről majd megint később…