A tél folyamán is folytatódtak a Jantyik utcai Tagóvodába járó gyerekek számára a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-055-ös pályázat által támogatott havi szakkörök: Zeneóvoda, Gyermek-táncház, „Ügyes manó” kreatív játszóház. Az óvodapedagógus csoportvezetők szakkörönként igyekeztek olyan programot összeállítani, amely mindamellett, hogy sok-sok játékos elemet tartalmaz, fejleszti a gyermekek különböző készségeit, eszközhasználatát, segíti a társas együttműködés elsajátítását, valamint figyelembe veszi a néphagyományokat és megemlékezik az aktuális ünnepekről. A mikuláshoz és a karácsonyhoz közeledvén természetesen ezeknek megfelelő dalok csendültek fel, mind a Zeneóvodában, mind a Gyermek-táncházban. Az „Ügyes manók” is a téli ünnepekre hangoló apró tárgyakat készítettek.
15 lelkes felső tagozatos gyermek hetente rendszeresen látogatja a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055 pályázatban elindított Képzőművészeti foglalkozást is, ahol mindamellett, hogy csiszolgathatják meglévő rajztudásukat, számukra új technikákkal is megismerkedhetnek, például a monotípiával, az absztrakcióval és a sokszorosító grafikával.
