Csökmei Gábor, a Békés Városi Kulturális Központ munkatársa beszélgetett Petruska Andrással, aki részese volt a 2010-es Békési Utcazenének és az április 30-ai rendezvénynek is az egyik főszereplője lesz. Elmúlt egy esztendő és azóta eléggé felpezsdült körülötte az élet. Nagyon várjuk már a koncertjét, mert igazi kuriózum és mindig tud meglepetéseket okozni…
Úgy tudom, hogy nagyon régóta foglalkozol zenével. Mikor és hogyan alakult ki ez a szenvedély a gitározás és az éneklés iránt?
Nem emlékszem semmiféle kezdetre, valahogy ez mindig érdekelt. Kiskoromban autistákat megszégyenítő módon bambultam a zenélő szerkentyűkre, később pedig az éneklés is ugyanolyan játék lett számomra, mint a legózás, vagy bármi hasonló gyermeki elfoglaltság. 9 évesen kezdtem el gitározni tanulni annál az embernél, akit a mai napig Yoda-mesteremnek tekintek.
Kik azok a zenészek, zenekarok, akik nagyban hatottak a zenei munkásságodra?
Igyekszem mindenevő lenni, és különös figyelmet fordítok olyan dolgokra is, amik ösztönösen nem tetszenek – egyrészt, hogy tudjam, miért nem tetszik, másrészt hátha megszeretem. Főként a zeneszerzés folyamata érdekel, a technika, a hangszerelés már a megírt dal, ötlet hozadéka. Ebben a hozzám legközelebb álló zenéket olyanok írják, mint Paul Simon, Sting, Joni Mitchell, vagy a már a Beatles.
Eltelt egy év és hamarosan újra ellepik Békést az utcazenészek. A 2010-es debütáló rendezvényen is itt voltál. Mi a véleményed a Békési Utcazenéről és milyen érzésekkel tértél haza?
Akkoriban debütált az egyszemélyes műsorom, ami az azóta eltelt évben több, mint száz koncertet élt meg. Ennek ellenére a békési bulira határozottan emlékszem, hiszen ez volt az első olyan koncert, amin már nem megoldandó, túlélendő feladatként tekintettem a szólózásra, hanem ki is élveztem a nagy mértékű szabadság adta lehetőségeket. S hogy a közönségnek is tetszett? Nos, az csak hab volt a tortán. Nem nagyon tudtam még akkoriban elhelyezni, hogy milyen hatása van ennek az új műfajnak, és ti sok erőt adtatok a következő hónapokhoz.
Megjártad a Megasztárt és a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját is "bezsebelted". Mesélj kicsit erről…
A Megasztár és hasonló műsoroktól világ életemben a hideg futkosott a hátamon, ennek ellenére sikerült kikötnöm az egész közepében anélkül, hogy én ott akartam volna magamat produkálni. De egy rossz szavam nem lehet, mi több, hálás vagyok a "tehetségkutatónak" mert rajtuk keresztül megismert az ország jelentős része, akik azóta is lelkesen járnak a koncertjeimre, figyelemmel követik a zenei utamat. Jó volt, amíg jó volt, aztán jöttek az egyoldalú szerződések és az imidzs formálás lehetősége… Igen ám, de időközben az "indie"-vonalon is sikerült szinteket lépni, megnyertem a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, ami azon a műfajon belül, amit én művelek, óriási megtiszteltetésnek, sikernek és egyben felelősségnek is számít. Emellett még a Quimby is felkért (a fesztiválon szintén résztvevő nagy kedvencem, a Tüke Zoo mellett), hogy turnézzam velük közösen ősszel, majd idén tavasszal is. Ezekkel a lehetőségekkel, valamint a további igen szép mennyiségű koncertekkel sikerült azt elérni, hogy kompromisszummentesen független maradhassak és így működhessek. Az embereknek tetszik, mindig egyre többen vannak, van kinek, van hol játszani. Ez egy óriási dolog, amiért nagyon hálás vagyok, és igyekszem minden nap egyre többet megtenni azért, hogy jobb és jobb legyek a választott szakmámban, és rászolgáljak a kiváltságos helyzetemre.
Általában szólóban szoktál fellépni. Egy éve egy szájharmonikás srác csapódott hozzád. Ebben az évben is tartogatsz efféle meglepetést?
Ezt előre sosem lehet tudni…:)
A elmúlt évben sikerült a békési közönséget lenyűgöznöd. Mit üzensz nekik?
Egy fesztivál mindig ünnep, az emberek ilyenkor nyitottabbak, vadidegenek mosolyognak egymásra, hiszen mindenki ugyanazért van ugyanazon a helyen. Ezt kell megtartani a hétköznapokban is!
Köszönöm szépen a beszélgetést!
Én is köszönöm, várom már, hogy ismét eltölthessek néhány kellemes órát a békési lugasban! 🙂
