Navigáció

On-line marketingből és falusi vendéglátásból vizsgáztak a Békés Városi Kulturális Központ által szervezett projekt finanszírozott képzéseken. A két tanfolyamot összesen 28 hallgató fejezte be sikeresen. A képzések által a résztvevők olyan ismeretre tehettek szert, mely megkönnyítheti a munkába állás folyamatát.

Áprilisban fejeződött be azon két akkreditált 90 órás képzés, amelyet a kulturális központ uniós forrásból valósított meg. A tanfolyamokra több mint 60 fő jelentkezett, ebből összesen 30-30 fő nyerhetett felvételt az ingyenes és képzési támogatást is nyújtó képzésekre. A Békés Városi Kulturális Központ négy megyei közművelődési intézménnyel 2009-ben közösen eredményesen pályázott a 100 millió forintos támogatási összegre. A program alapvető céljának tűzte ki, olyan képzések kifejlesztését, melyek során a képzéseken résztvevők elhelyezkedési esélyeit – képességeik és kulcskompetenciáik fejlesztése által – nagyban javítják.

Az on-line ügyintéző és falusi vendéglátás képzés toborzása során egyértelművé vált a szervezők számára, hogy szükség van és igény mutatkozik a felnőttképzésre. A megvalósítás során bővült a kulturális központ felnőttképzési szolgáltatásainak köre.

TÁMOP-3.2.3/08/1-2009-0010 – A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásában valósul meg.
Felnőttképzési tevékenység nyilvántartási száma: 01100-2009.
Akkreditációs Lajstromszám: AL-2295