Navigáció

Ma már egy kulturális intézmény tevékenysége igen széles körű. Az oktatási intézményekkel együttműködve részt vesz az óvodások, iskolások szabadidős tevékenységében, illetve az élethosszig való tanulás koncepciója részeként felnőttképzéssel is foglalkozik. Erre derült fény május 23-án a Békési Városi Kulturális Központban „A kultúra mindenkié – gyermek és ifjúsági szabadidős programok Békésen és környékén” elnevezésű, TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055-ös támogatással megvalósuló projekt zárókonferenciáján. Az eredményeket fotótárlat mutatja be, ez június 15-ig tekinthető meg a kulturális központ kápolna-termében. 


A záró konferenciát Deákné Domonkos Julianna nyitotta meg. A Békési Kistérségi Általános Iskola Dr. Hepp Ferenc Tagintézménye vezetője kifejtette, a támogatott projekt keretében 58 csoportban közel ezer gyermek számára tanórán kívüli, szabadidős programokat: elsősorban táncoktatást, kreatív és művészeti foglalkozást, úszásoktatást és színjátszást szerveztek. A program lehetővé tette, hogy a pedagógusok új módszereket alkalmazzanak, illetve hozzájárult a tanulók testi és lelki egészségéhez. 

Koszecz Sándor, a Békés Városi Kulturális Központ igazgatója, projektmenedzser hangsúlyozta, az intézményhez közel áll a képzés, hiszen szakköröket és informális képzéseket korábban is tartottak. A kormányzat célja, hogy a kulturális intézmények kapcsolódjanak be az élethosszig való tanulás koncepciójába. Ennek megfelelően az elmúlt esztendőben felnőtt képző intézménnyé váltak.

A TÁMOP támogatásával megvalósuló a projektet három nagy intézménnyel közösen bonyolították le: a Békési Kistérségi Óvodával, a Békési Kistérségi Általános Iskolával és annak tagintézményeivel, illetve a Szegedi Kis István Református Gimnáziummal.

Koszecz Sándor kitért arra, a tavaly augusztus elejétől ez év július végéig tartó projektet a pályázati kiírás szerint öt éven keresztül fenn kell tartani, ezt részben a partnerintézményekben oldják meg, illetve a kulturális központ keretében városi szakköröket tartanak.  

A foglalkozáson elért eredményekről a partnerintézmények pedagógusai számoltak be.