Büszke lehet magára az a 22 ezres kisváros, amely képes ilyen színvonalas zenei eseményeket megrendezni – ez jutott eszembe június 19-én este a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar hangversenyét hallgatva a városi kulturális központban. Úgy tűnik, ezt a lakosok is értékelték, hiszen majdnem telt ház előtt játszottak a szimfonikusok. E koncert nyitotta meg a július 3-ig tartó Békés-tarhosi Zenei Napok (Bétazen) rendezvénysorozatát.
A rendezvény fővédnöke: Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke üdvözlő levelét Túri Andrea, a kulturális központ munkatársa olvasta föl. Domokos László levelében hangsúlyozta, a találkozó a magyar kultúra igazi ünnepe.
H. Kovács Judit, a megyei közgyűlés alelnöke kifejtette, a Békés-tarhosi Zenei Napok az egykori énekiskola eszmeiségét folytatja. Az énekiskolára maga Kodály Zoltán is felfigyelt, megfogalmazta: "a segíts másokon, ezzel magadon is segítsz"- gondolata először Békés-Tarhoson valósult meg. Szokolay Sándor, Kossuth- díjas zeneszerző is kijelentette, a tarhosi iskolában sajátította el a zene alapjait.
A szimfonikus zenekar – a Liszt-emlékévre tekintettel – műsorát a zeneszerző egyik legismertebb darabjával, a Les Preludes című szimfonikus költeménnel kezdte. A zenekar bizonyította, hogy 2008-ban nem hiába kapta meg a Megyei Prima- díjat, remekül oldotta meg a darab hangulatváltásait. Csodálatos volt együtt hallani a vonósok és fúvósok hadát.
Dvořák inkább szimfóniáiról ismert, h-moll gordonkaversenyét ritkábban hallhatjuk. A művet Várdai István csellóművész közreműködése tette különösen izgalmassá. A fiatal művészt a világ legjobb csellistái között tartják számon. A h-moll gordonkaversenyben a szimfóniákban megszokott dallamosságot élvezhettük. A közönség nagyra értékelte Várdai István játékát, kétszer is visszatapsolta. A rájátszásdban hallhattunk egy temperamentumos spanyol darabot is, amelyben megcsodálhattuk virtuóz játékát.
Nagy érdeklődéssel várta a közönség Mozart: D-dúr a szimfóniáját, mivel a hallgatók a zeneszerzőt elsősorban nem erről az oldaláról ismerik. Miként az első két darabban is, most is változatos ritmikájú zenét, fülbemászó dallamokat hallhattunk, az utolsó tétel elsöprő lendülettel fejeződött be.
Minden elismerés Somogyi-Tóth Dániel karmesteré, aki szárnyakat adott a megyei szimfonikusoknak. Kiváló a műsorválasztás. A zenekar olyan darabokat játszik, amelyeket a zeneirodalom kiválóságai komponáltak, ugyanakkor nem csak a zeneileg képzettek képesek élvezni, hanem azok is, akik csak egyszerűen szeretik a zenét. Így a zenekar a komolyzenét minőségi engedmény nélkül képes eljuttatni a széles tömegekhez. Ezért ha alkalma van rá, senki ne hagyja ki a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar koncertjét.
Molnár Lajos