Navigáció

A Békési Motoros Baráti Kör július 1-én és 2-én rendezték meg a IV. Motoros RockHétvégét a Dánfoki Üdülőközpontban. Napközben motorral kapcsolatos vetélkedők, este pedig rock-koncertek jelentették a szórakozást.

Mint azt Boros Imre, a kör titkára kérdésünkre elmondta, baráti körük 2007-ben alakult meg, a motoros közösség és ezen belül a békési motoros élet népszerűsítését tűzték ki célul. A motoros találkozók jó alkalmat nyújtanak arra, hogy a fiatalokat megismertessék a biztonságos és balesetmentes közlekedéssel. Baráti körüknek közel harminc tagja van, rajtuk kívül a hétvégi találkozóra érkeztek közelebbről és távolabbról is, így például Békéscsabáról, Gyuláról és Füzesgyarmatról, valamint Komáromból és Romhányból, illetve a határon túlról: Nagyváradról is.
  
Boros Imre szólt arról, hogy körük tagja a motoros szervezeteket Debrecentől Szegedig összefogó térségi szövetségnek. Ez negyedévente tartja találkozóját, és a legközelebbi augusztus második felében Békésen lesz.