Navigáció

A 41. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó és II. Békési Kerékpáros-fesztivál keretében július 19-én mintegy ötven kerékpáros találkozott a Dánfoki Üdülőközpontban, hogy hat napon keresztül a Körösök Völgyében és Közép-Békésben túrázhassanak. A hétvégén csatlakoznak hozzájuk a békési kerekesek is.  Hol tart jelenleg a túrakerékpározás a Körösök völgyében, és ezen belül a közép-békési térségben, illetve milyen jövője lehet? – erről beszélgettünk a találkozót létrehívó szervezetek vezetőivel.

Gyebnár Péter, a rendezvényt szervező Fenntartható Térségért Alapítvány (FETA) elnöke elmondta, hogy jelenleg az egyedi turisták jellemzik a térséget. Az ehhez szükséges információkat az interneten szerzik be, JPC vagy papíralapú térképek segítségével tájékozódnak. Ennek a túratípusnak az az előnye, hogy a programot a saját igényeihez tudja alakítani. Ma már annak az ideje lejjárt, hogy negyven-ötven kerékpártos együtt induljon el egy-egy útra. Az egyedi túrázókat, illetve a családokat, szűk baráti társaságokat kell jobban kiszolgálnunk. például azzal, hogy információkat nyújtunk nekik a túraútvonalakról, a szállásokról, az étkezési lehetőségekről.
Előre lépést jelent, hogy a Körösök Völgye Natúrpark és a Közép-békési Centrum közös pályázata eredményeként kerékpárokat, kajakokat, kenukat és sárkányhajókat vásároltak. Ez lehetővé teszi, hogy a túrózók a három város – Békés, Békéscsaba és Gyula – között szárazon vagy vízen túrázhassanak. Ezek a túrák kapcsolódhatnak egy-egy jelentősebb fesztiválhoz is. Ez a hálózati jelleg erősítheti, teheti életképessé a helyi turisztikát.
Székely Zsolt, a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége főtitkára helyi kötődéssel is bír, hiszen három éves koráig Békésen élt. Kifejtette, Békés megye nagy előnye az érintetlen természet, az ártéri erők, a szántóföldek és az épített értékek, például a kastélyok. Megyénk mások pozitívuma, hogy jól kiépített, nagy összefüggő kerékpárutakkal rendelkezik.  
Kondor Attila, a szövetség elnöke azt azzal egészítette ki, hogy ideérkezése előtt az interneten tájékozódott a környékről, és nem talált például anyagot az épített értékekről, például a Wenckheim-kastélyokról és a Bodoky Károly Vízügyi Múzeumról, ezekkel itt találkozott először. Tehát sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelnünk értékeink marketingjére.