Navigáció

A beol.hu július 22-én a megye turisztikai értékeinek számbavétele után megkérdezte olvasóit: „Ön szerint melyik a legvonzóbb turista célpont Békés megyében?” Az olvasók Békésre, Békéscsabára, Gyulára, Orosházára, Szarvasra, illetve egyéb településre szavazhattak. A versenyt nagy fölénnyel Békés nyerte, a voksok 55 százalékát kapta meg, Gyulára 33, Szarvasra hét százalék jutott.

Nyilván többeket meglepett a szavazás eredménye. Azt tényként könyvelhetjük el, hogy Gyula és Szarvas nagyobb turisztikai vonzerővel bír, mint Békés. Ugyanakkor mégis érdemes elgondolkodnunk rajta, hogy Békés miként kerülhetett a megye turista célpontjai közé, és hogyan nyerhette meg a szavazást?
 
Az elmúlt években az önkormányzat több erőfeszítést tett a turizmus bővítésére, gondoljunk például a fürdő fejlesztésére, Békéscsabával és Gyulával közösen a pálinka útvonal kiépítésére, vagy vállalkozói beruházásban a Békési Pálinka Centrum megvalósítására. Úgy tűnik, ezek eredménye lassan kezd beérni, ennek köszönhető, hogy az online újság szerkesztői a megyei turista célpontok sorába – Gyula, Szarvas és Orosháza mellé – Békés is felvették.
 
Tény, hogy megyénkben még nem Békés a legvonzóbb a turisták számára. A szavazáson a fölényes győzelem talán annak köszönhető, hogy – lokálpatriótaként – sok békési szavazott a saját városára, míg más településeken élők ezt nem tartották fontosnak. Ez azt bizonyítja, hogy a békésiek szeretik a városukat, nem mindegy számukra, hogy a környezetükben milyen kép alakul ki róla. Ez az összefogás a jövőre nézve bizakodásra ad okot.