Navigáció

A Körös-Vidék Drámapedagógiájáért Alapítvány, a Békés Városi Kulturális Központ és a Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Iroda közösen 2011. augusztus 1-5. között szervezi meg a „Színjátszásban nincs határ” művészeti tábor a Dánfoki Üdülőközpontban. A tábor vezetője Hajós Zsuzsa, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész, rendezője. A szakmai munkában közreműködnek még: Farkas Tamás néptánc pedagógus, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes művészeti vezetője, Klemm Szilvia és Lenkefi Réka a Békés Megyei Napsugár Bábszínház díszlet- és jelmeztervezői.

A tábor célja, hogy résztvevői gyakorlatban sajátítsák el azokat a rendezői, alkotói folyamatokat, amelyek egy színházi darab „megalkotása” során felmerülnek. Helyzetgyakorlatokat, szituációs játékokat végeznek, díszleteket, kellékeket készítenek természetes anyagokból. 

Célorientált munka is folyik az üdülőközpontban. Napközben próbák is folynak, melynek eredményeként az érdeklődők augusztus 5-én 15,30-tól kísérhetik figyelemmel a Zajlik című dramatikus játékot a Dánfoki Üdülőközpontban.