A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft., mint konzorciumvezető a TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0085 Közösségek építése a Körösök völgyében – a közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Békés megyében című projekt keretében 2010. július 1-től a „Tanuljunk demokráciát” programsorozat megvalósítását vállalta. A projekt folytatásaként szervezetünk egy „Tanuljunk Demokráciát!” elnevezésű vetélkedőt szervez a három megyei fenntartású középiskola diákjai részére, ahol a program során eddig megszerzett információk birtokában mérhetik össze tudásukat a fiatalok. A vetélkedő 2011. november 8-án kerül megrendezésre az Ibsen Ház Stúdiószínházában. A rendezvényen elméleti és gyakorlati feladatok várják a tanulókat.
A projekt célja a demokratikus jogok gyakorlását fejlesztő kompetenciák fejlesztése. A program első eleme, a Demokrácia iskola volt a három megyei fenntartású közoktatási intézményben (Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény, Harruckern János Közoktatási Intézmény és a Hunyadi János Közoktatási Intézmény). A 10-10 órás képzés során Dr. Szenográdi Péter történelem tanár irányításával 36 diák ismerhette meg a demokrácia intézményeit magyarországi és európai viszonylatban, áttekintették a demokrácia történetét, a demokráciához kapcsolódó alapfogalmakat, a demokrácia hiányosságait. A projekt folytatásaként intézményenként 30-30 fiatal tanulmányi kiránduláson vett részt a jogalkotó és jogalkalmazó intézményekben, azaz betekintést kaphattak a helyi önkormányzatok, a rendőrségek, a bíróságok, az ügyészségek, a kistérségi munkaszervezetek és a magyar Parlament munkájába.