Navigáció

Fennállásának két évtizedes jubileumát ünnepli idén a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar, melynek művészeti vezetője  a kezdetektől fogva Bagoly László karnagy. Erre a szálra fűződött fel a szombat esti, január 7-i Újévi Koncert műsora is. A nagy sikerű, népszerű, könnyed muzsikákon túl filmfelvételeket is láthatott a közönség az elmúlt 20 év együtt töltött pillanataiból, ahol a legtöbb zenekari tag még igen fiatal volt. Két művészeti csoport színesítette előadásával az estét. Az egyik a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban működő Fregolina Társastánc Klub növendékei voltak Kenyeres Csaba táncpedagógus irányításával, míg a másik Békéscsabáról érkezett. A Grácia Mazsorett Csoport Rábai Szilvia vezetésével 5 éve színesíti az újévi előadást. Rajtuk kívül három helyi fiatal énekes is elfogadta a meghívást. Molnár Katalin a Golden Eye, Csordás Ákos a Szex Bomb, míg Rácz Renáta az I will survive c. dalt énekelte fúvószenekari kísérettel. Továbbá szólót énekelt, majd bekapcsolódott trombitájával a zenekar előadásába is Czirok Mihály, aki mély hangján a What a wonderful world c. dalt adta elő. A szokásoknak megfelelően az újévi köszöntő beszédet Izsó Gábor úr, Békés város polgármestere mondta, míg a pohárköszöntőt idén Dr. Pálmai Tamás alpolgármester úr. A nézőket arra bíztatta a zenekar, hogy figyelmesen hallgassák nemcsak a zenét, hanem az elhangzó információkat is, hiszen a műsor végén feltett játék kérdés is erre vonatkozott. A legszemfülesebb látogatónak így ajándékkal is kedveskedtek. Nagy meglepetésre a fúvós együttes műsor közben, Csökmei Gergő tolmácsolásában köszönte meg vezetőjének, Bagoly Lászlónak a két évtizedes munkáját és egy meglepetés dallal is készültek számára.

(Kép forrása: BékésMátrix)