Navigáció

gacsermA jól működő családban a feleknek ismerni kell önmagukat, és kontroll alatt kell tartani érzelmüket. Az ilyen kapcsolatot az egyensúly jellemzi. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek viták, hiszen az az őszinte kapcsolattal együtt jár – hangsúlyozta dr. Gácser Magdolna gyermekpszichiáter, családterepeuta, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház osztályvezető főorvosa 2012. március 6-án a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központban „Milyen a jól működő család?” címmel megtartott előadásán. A rendezvény az Életfa Kulturális Alapítvány sikeres pályázata nyomán valósult meg, a civil szervezet a Nemzeti Erősforrás Minisztérium és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet „Családbarát gondolkodás népszerűsítése” című pályázatán nyert el támogatást.

Dr. Gácser Magdolna kitért arra, ma a fiatalok jellemzően viszonylag későn vállalják fel a párkapcsolatot. Például a harminc-negyven életév közötti olasz férfiak magas arányban maradnak otthon az édesanyjuknál. Így kényelmesen és minden felelősség nélkül élhetnek. Ezt a jelenséget az olaszok „mama hotel”-nek nevezték el. A hasonló korú nők inkább az önálló, szingli életet válsztják. 

Nálunk is megfigyelhető, hogy a fiatalok jelentős része későn kötelezi el magát a párkapcsolatban. Ez elől menekülve jellemzően második vagy harmadik diplomát szereznek, egy újabb tanfolyamra iratkoznak be. A „kapuzárási pánik” kifejezés mintájára a szakirodalom ezt „kapunyitási pánik”-nak nevezte el.