Navigáció

czeizel1– Egyszerre irigylem és féltem a mai fiatalokat. Ugyanis nehéz a szülőktől leválni, és igazi társat találni. Az egykori pajtások egyszer csak elkezdenek szerelmesek lenni. Sokan úgy vélik, hogy cigivel, piával és droggal lehet vagánykodni – kezdte Felkészülés a családi életre című előadását dr. Czeizel Endre 2012. március 29-én a békési kulturális központban a Szegedi Kis István Gimnázium diákjai előtt. Az előadás az Életfa Kulturális Alapítvány a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, illetve a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által kiírt „Családbarát közgondolkodás népszerűsítésének támogatására” című pályázatának forrásából valósult meg.

A szerelemről dr.Czeizel Endre elmondta, hogy a legfontosabb boldogságforrás, a nők 90, a férfiak 80 százaléka ekkor érzi a legboldogabbnak magát. Ez az érzelem nagy alkotó energiát szabadít fel, gondoljunk csak Petőfi vagy József Attila verseire. Akkor vagyunk igazán szerelmesek, amikor a társunk érdeke fontosabb, mint a sajátunk. Ez az első lépés a szülővé válás felé, a szülőnek a gyermeke a legfontosabb. A szerelemünkkel teljesen eggyé akarunk válni, szeretni akarjuk testestől, lelkestől. Az igazi szerelem legszebb emlékműve a gyermek. Dr. Czeizel Endre kifejezetten hangsúlyozta, hogy a szerelem mulandó. Erre fel kell készülnünk! A szerelem nagy átlagban megközelítően három évig tart, és ezt követően a szerelmet át kell menteni szép emberi kapcsolattá.

Az idős professzor a fiatalokat három jó tanáccsal látta el. A szerelemben az első csóktól a beteljesülésig tartsák be a fokozatosságot, nem szerencsés már az első randevún az ágyba bújni, érdemesebb ezen a fokozatosságon végighaladni, hiszen életre szóló élményekkel gazdagodhatunk. Óriási a különbség a lefekvés és a szeretkezés között. Az ember a nemi ösztönt humanizálta, mi nem dugunk, hanem szeretkezünk.

– Életünkben nem az a legfontosabb kérdés, hogy most éppen ki a miniszterelnök, hanem a szerelem, a család és a gyermek. Célunk a szerelemben fogant, értelemmel vállalt kisbabák születése – fogalmazta meg békési előadásán dr. Czeizel Endre.