Molnár Kati nem csak Békés, de Békés megye egyik legkiválóbb énekesnője, aki tavaly megnyerte “Az Én hangom” énekversenyt. Olyan erő van a hangjában, amit nem sok mindenkitől hallottam még. Folyamatos résztvevője több békési és megyei rendezvénynek. A Garázs Beat Band és a Hevesi Happy Band zenekarok énekesnőjeként eljutott már az ország több pontjára is. Hol falunapokon, hol pedig elegáns bálokban zenélnek. Úgy gondolom itt az ideje, hogy kicsit jobban megismerjük Katót.
Kiskorod óta foglalkoztat ez a szakma. Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?
Talán mondhatom azt, hogy Édesanyám fedezte fel bennem a muzikalitást. Az Ő biztatására 7 éves koromban kezdtem el zongorázni a békési zeneiskolában. Sokat köszönhetek Fejesné Zsuzsa néninek, aki megszerettette velem a zenét. Ő inspirált engem és javasolta, hogy felvételizzek a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Itt magánének szakon tanultam 5 évig, kiváló énektanáromnál, Dr. Szabadyné Dr. Békési Magdolna tanárnőnél, aki jelenleg is csiszolja hangomat Szegeden, ahol főiskolásként koptatom a padot.
A nagyvilág számos slágerei mellett saját dalokat is énekelsz, köztük a Tiltott gyümölcsöt, vagy épp a Velem leszelt. Hogyan születtek ezek a dalok?
Elsőként a Velem leszel c. dal készült el. Édesanyám emlékére írtam egy szöveget, melyből később Balogh Máté (B-Matt) dalszöveget és dalt formált. Szerintem önmagáért beszél, talán nem is részletezném, érzékeny téma ez számomra így 2 és fél év elteltével is. A másik dal, a Tiltott gyümölcs, melyet egyedül írtam. Egy beteljesületlen „majdnem szerelem” ihletett meg, majd leültem a zongorához és ez lett belőle. A hangszerelést és a felvételt szintén B-Mattnek köszönhetem!
„Az Én hangom” énekversenyen a kis korcsoport után 2011-ben a nagy korcsoportot is megnyerted. Hova tovább?
Nagyon nagy öröm volt számomra a tavalyi győzelem, hiszen éveken keresztül próbálkoztam a 2. korcsoportban és mindig „csak” a 2. helyezést sikerült elérnem. Azóta igazából sodródom az árral, jelenleg kettő zenekarnak vagyok az énekesnője. Fel szoktunk lépni Garázs Beat Band-ként (GBB), ilyenkor 5 tagú a csapat, de sok alkalommal kiegészülünk Hevesi Imrével, ilyenkor Hevesi Happy Band (HHB) néven futunk. Nagyon élvezem ezeket a koncerteket, mindig szuper a hangulat és úgy érzem, rengeteg tapasztalatot sikerült szereznem az eddigi két év alatt.
Kik azok az énekesek, akik munkásságodra hatottak?
Kiemelkedő kedvencem nincsen, sok olyan énekes és zenész van, akiktől (ha csak 1-1 dalukból is) tudok ihletet meríteni, technikát tanulni. Nagyon szeretem az R’n’B énekeseket, mint pl.: Alicia Keys, Beyoncé, de szeretem a populárisabb zenéket is, ilyen pl.: Anastacia, Pink. Magyar énekesek közül örök kedvencem Cserháti Zsuzsa. Ha együttest kell említeni, az utóbbi időben nagyon megszerettem a Magna Cum Laude zenéjét.
A „B.Ú.É.K. Békés” rendezvénysorozat állandó fellépője vagy. Miben más fúvószenekari kísérettel énekelni?
Minden évben élmény számomra, hogy felléphetek a fúvószenekarral a békési közönség előtt! Igazából sok változást nem érzek, nyilván érezni a nagyobb létszámot és a több hangszert, de ennyi!
A 2012-es „Az Én hangom” énekversenyen is fel fogsz lépni egy dal erejéig. Másképp fogsz rá felkészülni, mint amikor versenyben voltál?
Az biztos, hogy kevesebb lesz bennem a drukk, de azért valamennyire izgulni fogok. A békési közönség és a neves zsűri mindig nagy hatással van rám. Akárcsak tavaly, most is zongorával szeretném kísérni magam, de hogy melyik dalt fogom énekelni, az legyen meglepetés!
Mit üzensz a békésieknek, miért jöjjenek el a 2012. április 29-én tartandó énekverseny döntőjére a Kecskeméti Gábor Kulturális Központba?
Évről évre hol versenyzőként, hol zsűriként, hol csak közönségként, de mindig elmentem erre az énekversenyre és sose bántam meg, mert mindig rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. A versenyzőknek csak azt tudom üzenni, amit én is mindig mondogatok magamban, mielőtt a színpadra lépek: „Meg kell csinálni és kész!” Szerintem ebben minden benne van! Nagyon sajnálom, hogy idén nem tudok végig hallgatni minden versenyzőt, de biztos vagyok benne, hogy erős verseny elé nézünk! A békésieknek annyit üzennék, hogy egy nagyon jó kikapcsolódásként és egy izgalmas megmérettetés tanújaként érdemes elmenni erre a rendezvényre, ahol egy perc sem telik unalmasan! Én sosem unatkoztam!