Navigáció

csodTudta azt, hogy míg 2010-ben naponta 33 cég ment csődbe, addig 2011-ben ez a szám napi 52 volt? Ez több mint 18.000 vállalkozás csődje csupán egy év alatt.

Vannak azonban olyan vállalkozások, amelyek ma is azt mondják, hogy nincs válság és minden külső probléma ellenére növekedni tudnak. Tudja mi a közös ezekben a vállalkozásokban?

Az, hogy felismerték: környezetünk állandóan változik és nekünk alkalmazkodni kell ehhez a változáshoz. Ennek pedig az elsődleges és legfontosabb eszköze a képzés!

Tegnap küldtük ki a helyi vállalkozások helyzetértékelő kérdőívét és már néhány űrlap kitöltése után is vannak olyan vélemények, amit érdemes megosztani.

Ha még nem töltötte ki kérdőívünket, ide kattintva megteheti.

Villámértékelés: 

A helyi vállalkozók érzik a változásokat, de bizonytalanok, nem tudják, hogy mit lehetne tenni. Folytatják a megszokott működést és emellett kísérleteznek, igyekeznek új tudásokat is behozni a vállalkozás életébe.

Van valamennyi tartalékuk és várják az új forrásokat. Nehézséget jelent a potenciális vevők megszólítása és az értékesítés sikertelensége. Jelentős probléma továbbá, hogy a versenytársak miatt csökken a kereslet, ami azt jelzi, hogy bár a verseny éleződik, dea “torta” sajnos nem nagyobb.

A válaszolók úgy érzik, hogy nem tudnak lépést tartani az iparági trendekkel a humán erőforrás fejlesztések hiánya miatt és ezzel függhet össze, hogy legtöbb válaszolónk jelezte a munkatársaik nagyon rossz  lelkiállapotát. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik, hogy a bizakodó lelkes, hatékony munkatársak pedig nagyon fontosak lennének.

Ez felveti a következő kérdést: hogyan lehet úgy lelkiállapotot javítani, hogy ezzel együtt a lelkesedés, a hatékonyság és az eredményesség is növekedjen? Erre talán az elkövetkező napokban kaphatunk választ.

Ami most, az első kérdőív kitöltések alapján látszik:

  • Nincs igény termék/szolgáltatásfejelsztésre és pályázatok írására.

  • Igény van azonban olyan tudásra, amely hozzásegít a hatékony kapcsolatépítésre a vevők felé, szükséges tovább a kommunikációs és marketing tudás is.

És ami jó jel, senki nem jelölte be azt a lehetősége, hogy “nincs energiánk tanulásra”!

Szolgáltatások közül fontos lenne egy vállalkozói információs honlapkönyvelési és adózási tanácsadásképzéseken, szakmai műhelyeken való részvétel, valamint a vállalkozói hálózatokba való bekapcsolódás lehetősége.

Meglepő, hogy a szolgáltatások közül egyáltalán nem tartották fontosnak válaszadóink a pályázati, forrásteremtési tanácsadást, a társadalmi felelősségvállalással-, valamint a közösségfejlesztéssel kapcsolatos ismereteket. (Itt szeretnék jelezni egy összefüggést: a munkatársak rossz lelkiállapota és a közösségi élmények szoros kapcsolatban állanak egymással.)

képzési igények pillanatnyilag nagy szórást mutatnak, ami jelzi a képzésben való részvétel hajlandóságát. Ami pillanatnyilag kiugró érték, az a “saját honlap és online marketingrendszer kiépítése” és az “angol nyelvi képzés.

A saját honlap online marketinggel és a fentebb említett kapcsolatépítési kompetenciák fejlesztése pedig nyerő párost eredményezhet!

És ami a legjobb hír, hogy válaszadóink 100%-át érdekelné a felnőttképzés abban az esetben, ha a képzés ingyenes lenne és a képzéssel töltött kieső munkaóra is kifizetésre kerülhetne.

Egyet ért ezzel a fenti helyzetképpel? Vitatkozna vele? Ez most csupán egy pillanatkép, ami korántsem teljes! Ahogy fentebb jeleztem, ma még csupán egy nap telt el a kérdőív megjelenésétől, így csak kevés válasz érkezett be. Az elkövetkező napok válaszai még jelentősen árnyalhatják a fenti képet, de úgy gondolom, hogy már ezek a válaszok is igen elgondolkoztatóak.

Ha ilyen rövid idő alatt kitöltötte űrlapunkat, azt nagyon köszönjük!

Ha még nem töltötte ki felmérő lapot, de szeretné tudni, hogy üzleti partnerei, versenytársai hogyan gondolkoznak a helyi gazdaság kérdéseiről, hol látják a kitörés lehetőségeit, akkor ne késlekedjen, segítsen nekünk abban, hogy sokkal árnyaltabb képünk lehessen és mi megosztjuk ezt a tudást minden érdeklődővel!

Hiszen mi is csak akkor tudunk segíteni, ha pontosan látjuk, hogy mi történik a vállalkozók világában.

Az űrlap kb. 8-10 perc alatt tölthető ki, kérjük, segítsen nekünk abban, hogy olyan szolgáltatásokat indíthassunk, amely fontos az Ön vállalkozásának.

Kérem, kattintson ide és töltse ki az űrlapot!

Köszönjük.

Ha nem működne a hivatkozás, akkor itt található az űrlap: https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dDlZQ05WRmtzOFE1LUJKak1sOVlvcUE6MQ#gid=0