A Dánfoki Üdülőközpont ad helyet a békéscsabai Márvány Fotóműhely és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ szárnyai alatt működő Békési Fotós Klub szervezésében megrendezésre kerülő Fotóstábornak 2012. június 21-24. között. A táborba első sorban fotós klubok, egyesületek tagjait várják, így a jelentkezés maga is feltételekhez kötött. A tervek szerint aradi, nagyszalontai, nagyváradi, szentesi, gyulai, mezőberényi fotóklubbokból fognak érkezni a fotósok. Az elkészített munkákból azonban kiállítás nyílik majd 2012. szeptemberben a XIV. Madzagfalvi Napok idején, melyet ingyenesen bárki megtekinthet majd a békési kulturális központ kápolna termében. Érdekességként említhetjük, hogy a tábor idején a szervezők a résztvevők számára modell-és aktfotózás lehetőségével is készülnek.
Témáik ezen kívül nagyon sokszínűek, hiszen a portréfotózástól kezdve a tájjellegű képek készítéséig bármit felölelhet. Erre az időre esik a XXXVI. Békés-tarhosi Zenei Napok programsorozata is, így az ide ellátogatók ne lepődjenek meg, ha fotósok hadával találkoznak majd útközben. A tábor résztvevői a zenei előadásokon túl látogatói lesznek majd városunk nevezetesebb épületeinek és helyeinek is, mint: békési duzzasztómű, Békési Tájház, Iskolamesteri lakás, Békés-tarhosi Zenepavilon. Mezőberénybe ugyancsak ellátogatnak majd, ahol fotózhatnak a Bodoki Károly Vízügyi Múzeumban és a városban egyaránt, idegenvezetőjük Vágvölgyi Mihály, a Color Fotóklub vezetője lesz. Fotókat készíthetnek még a fáspusztai Wenckheim kastélyban is.
Ezen kívül a tábor folyamán előadásokat hallgatnak meg „Békés megyei kastélyok és kúriák” címmel Szelekovszky László jóvoltából, Szőke János fotóművész a digiporáma készítésének szabályait ismerteti, míg Boldog Gusztáv a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársának vetítése „Békés megye természetvédelmi értékei”-ről szól majd. A tábor idején a Bélapátfalvai Fotóklub kiállítása is megtekinthető lesz az üdülőközpont éttermében.