Navigáció
zeneovi2

A 2011/2012-es tanév végével a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055 kódszámú, A kultúra mindenkié – gyermek és ifjúsági szabadidős programok Békésen és környékén elnevezésű projekt ötéves fenntartási időszakának első éve is véget ért. A program keretében, októbertől májusig, a Békési Kistérségi Óvoda Jantyik utcai Tagóvodájában Zeneóvodai foglalkozások zajlottak, havi szakkör formájában. Alkalmanként 12 apróság játékos formában népi játékok, mondókák, gyermek- és népdalok segítségével ismerkedett a ritmussal, a dallammal. A foglalkozásokat vezető óvodapedagógus folyamatosan arra törekedett, hogy a dalok segítéségével a kicsik megismerhessék az évszakokhoz kötődő természeti jelenségeket, megemlékezzenek nevezetes napokról, ünnepekről.

 

 

 

ugyeskezek

 

Hasonlóan gondolkodott az a pedagógus is, aki a Szegedi Kis István Református Gimnázium Karacs Teréz Tagiskolájának 4. osztályos tanulóiból álló 12 fős csoport számára vezette az „Ügyes kezek” elnevezésű kézműves havi szakkört. Ősszel, élve a természetből gyűjthető alapanyagok gazdag tárházával, levéllenyomat és levélből készült ajtódísz volt az elkészítendő feladat a gyerekek számára. Tavasszal pedig az ezer színben pompázó virágok ábrázolását tűzték ki feladatnak.
Mind a zeneovis, mind a kézműves csoport tagjai nagyon jól érezték magukat a foglalkozásokon, ősztől várják a folytatást.