Navigáció
olvasotabor

Első olvasásra lehet, hogy hihetetlennel tűnik, hogyan lehet összehozni a kerékpározást és az olvasást, de a Szegedi Kis István Református Gimnázium lelkes tanárnőjének, Gellénné Körözsi Eszternek nem volt lehetetlen megoldani ezt a feladatot sem.
A XXXVI. Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozat keretein belül 2012. július 25 – 28 között immár 19. alkalommal került megrendezésre a „Szép magyar beszéd” anyanyelvi program. Az anyanyelvi kurzus létrejöttét anno 1994-ben a Békés-tarhosi Baráti Kör kezdeményezte. A kezdetektől egészen 2007-ig Dr. Szatmári István nyelvészprofesszor állította össze és irányította a kurzus szakmai munkáját, őt váltotta Dr. Virágné Dr. Horváth Erzsébet főiskolai docens, majd Gellénné Körözsi Eszter.

A programok előadásait folyamatosan neves főiskolai és egyetemi tanárok tartották. Kezdetben a hallgatók zömében határon túlról érkező magyar szakos és magyar nyelven oktató pedagógusok voltak, de az előadásokat a helyi, békési és Békés megyei pedagógusok is szívesen látogatták.  
Ennek a múltnak a tükrében, idén egy különleges és újszerű programösszeállításon vehettek részt 13-17 év közötti gyerekek, vagyis olvasótábort hirdetett a református gimnázium, melynek délelőtti előadásaira szeretettel várták a felnőtt érdeklődőket is. Délutánonként a diákok a „társalgó” keretében meghívott vendégekkel vitathatták meg a délelőtti előadásokon elhangzottakat, együtt és külön-külön gyakorolhatták a felolvasást, majd a „játékszínben” maguk is egy-egy irodalmi mű szereplőinek bőrébe képzelhették magukat.
A négy nap során újra Békésen járt Szathmári István Faludi Ferenc Alkotói Díjas stiliszta, nyelvészprofesszor, Láng Gusztáv Toldy Ferenc-díjas irodalomtörténész, Pomogáts Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész, valamint Bartos Éva az OSZK Könyvtári Intézetének ny. igazgatója. Először tartott előadást Eőry Vilma tanszékvezető főiskolai tanár, nyelvész.
A különlegességet az adta, hogy az olvasótábort, s magát az olvasást is ─ Németh László szellemiségét követve ─ fizikai tevékenységgel kapcsolták össze. Elsősorban a kerékpározás fémjelezte a legfőbb mozgásformát, de a táborban résztvevő 15 gyermeknek alkalma nyílt az úszásra és sárkányhajózásra is.