Navigáció
csoportkep

Első ízben rendeztünk a Dánfoki Üdülőközpontban Békés Megyei Néptánc Tábort 2012. augusztus 6-10. között. Az átlagéletkor 10 év körül volt, de közöttük a legfiatalabbak 7, míg a legidősebbek 12 – 13 évesek voltak. Lányok, fiúk vegyesen vettek részt a tánctanulásban és a játékokban egyaránt. Az egész napos foglalkozások során akadt idő a pihenésre is, hűsölni egy kicsit a dánfoki szivornyában, vagy a csendes pihenő alatt lehetett. Persze a pihenő alatt a fiúk inkább fociztak, mert a gyerekek köztudottan a pihenést is aktív kikapcsolódásként képzelik el. A helyszínen felállított ideiglenes színpad a nyárfák alatt tökéletes helyszínnek bizonyult a szakmai foglalkozásokhoz..

A jó levegőn, de mégis árnyékban tölthették el az 5 napot, ahol többek között moldvai táncokat és békés megyei gyermekjátékokat és táncokat is tanulhattak. Az utolsó, ötödik napon a gyerekek a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ színháztermét vették birtokukba, és lázasan gyakoroltak a délután 16:00 órakor kezdődő táborzáró bemutatóra, ahol eltáncolták és eljátszották szüleik és nagyszüleik örömére azokat a táncokat és játékokat, melyeket a tábor ideje alatt sajátítottak el. A 32 résztvevő diák, a két fő, gyermekek felügyeletét segítő fiatal: Mucsi Katalin és Balogh Boglárka, illetve a tábort vezető néptánc pedagógus házaspár: Mahovicsné Ladányi Anita és Mahovics Tamás zárásként egy-egy emléklappal gazdagodott.

(A tábor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.)