Navigáció
A Fókuszban Békés megye fotópályázat zsűrizésére 2012. október 9-én került sor. Az egész napos értékelés azt mutatta, hogy nem csak a beérkezett fényképek mennyisége, hanem minősége is nehéz döntések elé állította a zsűri tagjait. Több pályamunka felett is hosszan időztek, hiszen a rangsorolás komoly feladata mellett olykor megálltak, hogy megcsodáljanak egy-egy fotót. A Békés megye természeti értékeit és épített örökségét több pályázónak is sikerült nagyszerűen megragadnia, amit nem csak az alábbi eredménylista, hanem a kiállítás mérete is igazolja. A pályázati felhívásra 62 fotós nevezett összesen 373 fényképpel.
A zsűri értékelése alapján 46 pályázó 106 pályamunkája kerül kiállításra, amelynek megnyitójára 2012. október 26-án kerül sor a Békés Megyei Tudásház és Könyvtárban (Békéscsaba, Kiss Ernő u. 3.) a Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. szervezésében.
A kiállítás anyaga megjelenik a BEOL.HU hírportál képgalériájában a Békés Megyei Hírlap támogatásával. A kiválasztott fotókat a továbbiakban vándoroltatni szeretnénk, így a fényképek visszaadásának várható ideje: 2013. június 30.